RSS Feed

Friss

Duda módosítana az abortusztilalmon

Az abortusz feltételeit módosító tervezet benyújtását jelentette be pénteken Andrzej Duda lengyel államfő, a javaslat szerint az abortusztilalom alóli egyik, a magzati rendellenességekkel járó terhességre vonatkozó kivétel akkor lenne alkalmazható, ha a gyermeknél az élettel összeférhetetlen károsodást valószínűsítik.

Többfelé csökkent a légszennyezettség

A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint az előző napi tizenkettőhöz képest már csak hat településen - Budapesten, Tökölön, Szolnokon, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon - kifogásolt a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt.

Törvénytelenül tiltott ki újságírókat az FTC

Törvénytelenül tiltott ki újságírókat az FTC Több sajtóorgánum munkáját is korlátozták a Ferencváros – Dinamo Kijev BL-meccsen, hívta fel a figyelmet a Magyar Lapkiadók Egyesülete. Az FTC nevében megtagadták a válaszadást a mérkőzésen alkalmazott plusz járványügyi intézkedésekre vonatkozó kérdésekre, illetve több médium – így a hvg.hu – munkatársának az akkreditációját is elutasították. Az egyesület szerint ezzel a magatartással nem pusztán a sajtó, hanem a közönség jogai is sérülnek.

Ismét katonák haltak meg a Donyec-medencei harcokban

Feszültté vált ismét a helyzet a Donyec-medencei konfliktus övezetében, péntekre virradóan két ukrán katona életét vesztette, két másik pedig megsebesült a Moszkva által támogatott szakadárok támadásai következében - jelentette az ukrán hadműveleti parancsnokság

Egymilliárd forint útdíjjal tartozik: letartóztatták

Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

Nébih: a magyar sütőtök rendben van

A Szupermenta program szezonális tesztjében 11 hazai termesztésű sütőtököt vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, és megállapították, hogy biztonságosak a magyar termesztésű, sütnivaló tökök.

Kína a jövőben sem zárkózna el a világtól

Kína a jövőben sem zárkózna el a világ többi részétől, ám előtérbe helyezi a belföldi piacának fejlesztését - közölte Vang Csi-kang kínai tudományos és technológiai miniszter pénteken egy pekingi sajtótájékoztatón, amelyen a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága plenáris ülésének egyes részleteit ismertették.

Biden is elítélte a nizzai merényletet

Joe Biden, az Egyesült Államok demokrata párti elnökjelöltje is elítélte a nizzai merényletet helyi idő szerint csütörtökön közzé tett Twitter-üzenetében. Korábban Donald Trump amerikai elnök minősítette elfogadhatatlannak a támadást.

Mávinform: hosszabb szerelvények a hétvégén

- A vasúttársaság a forgalmasabb vonalakon több kocsival indítja az InterCity vonatokat a kegyeleti ünnepeken és az őszi szünet utolsó napján várható nagyobb utasforgalom miatt - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.

Már több mint 45 millió fertőzött

Már több mint 45 millió fertőzött Világszerte már 45 018 354 ember fertőződött meg koronavírussal a hivatalos nyilvántartások szerint, a járvány halálos áldozatainak száma 1 181 027, a gyógyultaké pedig 30 298 756 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 44 481 667 fertőzöttet tartottak nyilván, a járvány halálos áldozatainak száma 1 174 007, a gyógyultaké pedig 301 millió volt.

Lampedusán keresztül érkezett Európába a nizzai merénylő

Szeptemberben érkezett a dél-olasz Lampedusa szigetére, majd innen jutott tovább Franciaországba a nizzai merénylő - értesült az olasz sajtó csütörtökön. A 21 éves Brahim Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én.

Magabiztos győzelemmel jutott tovább a DVTK

A Diósgyőri VTK 3-0-ra nyert a másodosztályú Békéscsaba vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa hetedik fordulójának csütörtöki játéknapján, ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A Magyar Kupa 7. fordulójából az eddig pályára lépett mind a 11 NB I-es együttes továbbjutott, a Bajnokok Ligája főtábláján szereplő Ferencváros pedig november 14-én játszik.

Springer Ferencre, az FTC első elnökére emlékeztek

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport sokkal több mint játék, már a 19. századtól a nemzeti identitás szerves része, a magyar sportsikerek pedig mindig is fontos szerepet töltöttek be a nemzetépítésben, s a Fradi több mint egy klub, ezért fradistának lenni életérzést, családhoz tartozást jelent.

Hangárokat avattak Tatán

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában két, egyenként mintegy 2000 négyzetméteres hangárt avatott fel csütörtök délután Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az új hangárokban kapnak helyet a honvédség által a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól lízingelt Leopard 2A4 harckocsik.

További írások a rovatban

Lap tetejére