Rossi: A magyarországi sikerek változtatták az életemet

Mix Online - Rossi: A magyarországi sikerek változtatták az életemet - Nyomtatható változat

főoldal - Friss
NS | 2022. 11. 01. 12:35:31
Rossi: A magyarországi sikerek változtatták az életemet Több mint egy hónapja, hogy véget ért a magyar válogatott csodálatos Nemzetek Ligája-szereplése. Marco Rossinak azóta volt ideje gondolkodni, mit ért el csapatával, és már azt is tudja, mi vár rá a folytatásban – beszélgetés a szövetségi kapitánnyal a lélekemelő pillanatokról, a megbecsülésről, a várható nyomásról és pályafutása legjobb döntéséről.
Hallotta, hogy az olaszok a budapesti szállodájukban felejtették a Magyarország elleni Nemzetek Ligája-meccs­re kidolgozott haditervüket, benne a magyar válogatott, továbbá a játékosok minden részletre kiterjedő elemzését?
– Hallottam róla, de az anyagot még nem láttam – kezdte a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúját az Olaszországban utolért Marco Rossi, a magyar válogatott 58 éves olasz szövetségi kapitánya. – Örülnék, ha megkaphatnám, kíváncsi vagyok, mi áll benne. Egyet azonban látatlanban megállapíthatok: Roberto Mancini és stábja jó tervet eszelt ki, mert Olaszország kettő-nullára legyőzött minket.
Ha legközelebb találkozunk, természetesen szívesen átadjuk a lapunkban birtokában lévő, egyébként már megjelent analízist, amely arról árulkodik, az olaszok jó véleménnyel vannak a magyar válogatottról.
– Akkor még egy okom van arra, hogy a kezembe vegyem. Arról nem szólva, hogy az anyanyelvemen íródott, így minden szavát értem.
 – Látom, jó hangulatban van. Gyanítom, akkor sem szomorodik el, ha azt kérdezem, egy hónappal a sorozat lezárása után mi ugrik be elsőként a Nemzetek Ligájáról?
– Téved, mert először az jut eszembe, hogy kétszer is kikaptunk Olaszországtól. Három topválogatottal szerepeltünk egy csoportban, de csak az Európa-bajnok tudott nyerni ellenünk, Németország és Anglia nem. Erre egyfelől büszke vagyok, másfelől a mai napig bosszant, hogy az olaszok ellen egyetlen pontot sem szereztünk. Kiváltképp az utolsó csoportmeccsen, a Puskás Arénában elszenvedett vereség fáj, és nemcsak azért, mert az az első helyünkbe került, hanem mert amit már a mérkőzés közben éreztem, arról a későbbi elemzés során megbizonyosodtam: elkerülhető hibákat követtünk el. Ha azok nincsenek, jobb eredményt érhettünk volna el. A teljesítményünk alapján többet érdemeltünk volna. S persze volt egy játékvezetői tévedés is, utólag nyilvánvaló, a bíró és a VAR is hibázott, amikor az Ádám Martin elleni szabálytalanságért nem kaptunk büntetőt. S ha ez nem lett volna elég, ott volt még Gianluigi Donnarumma, aki ihletett formában védett, újfent igazolta, posztján a világ legjobbjai közé tartozik. Szóval sok mindennek össze kellett jönnie ahhoz, hogy ne írjunk történelmet
 
Na tessék, azt hittem, a világ egyik legboldogabb szövetségi kapitányával beszélgetek
– Félreértés ne essék, boldoggá tett, amit elértünk, de azt kérdezte, mi ugrik be először, és őszintén válaszoltam. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy amit véghez vittünk, főleg a játékosok, az lenyűgöző, Magyarországon mindenki úgy érezhette, nincs lehetetlen! Bizonyítottuk, a legnehezebbnek tűnő akadályokat is le lehet küzdeni, remélem, manapság, amikor megannyi problémával kell megküzdeni az élet szinte minden területén, sokan erőt merítenek a mi példánkból. Úgyhogy senki se gondolja, hogy csalódott vagyok a Nemzetek Ligája-szereplésünk miatt, ellenkezőleg: büszkeséget és elégedettséget érzek.
– Az ön fényképével és az „Easy” felirattal ellátott trikó már megvásárolható…
– Ó, az csak tréfa volt! Miután elkészült az NL-sorsolás, a közösségi oldalamat ke­zelő unokaöcsémmel megbeszéltük, hogy ezt posztolja ki. Szerintem ennyi poén belefér. Ráadásul a pólót nagyon szerették a szurkolók, már csak néhány darab van belőle az MLSZ webshopjában. A viccet félretéve: a csoportunk minden volt, csak könnyű nem, de a végén egész jól jöttünk ki belőle.
Ha egy meccset kellene kiemelnie a hatból, melyik lenne az?
– Nehéz választani. Talán a Németország elleni hazai mérkőzést mondanám, mert bár azt nem nyertük meg, úgy értünk el egy-egyes döntetlent, hogy kiváló teljesítményt nyújtottunk. A világhírű ellenfél kétszer vagy háromszor tudott csak mögénk kerülni, szakmai szempontból majdnem tökéletes kilencven perc volt.
És a lipcsei siker?
– Mivel a futballban elsősorban a végeredmény számít, nyilván az is csodás tett volt, hogy egy-nullára győztünk Németországban, ám azon a találkozón akadtak gondjaink a szünet után. A németek beszorítottak minket, többet szenvedtünk a kelleténél, csupán két-három kontralehetőségünk nyílt az első félidőben megszerzett előnyünk növelésére. Márpedig azt szeretném, hogy ne csak ellentámadásokból legyünk veszélyesek. Persze tudom, Németország volt az ellenfél. Ráadásul Szalai Ádám gólja káprázatos volt! Az a meccs is örökre emlékezetes marad, amiként a wolverhamptoni is. Angliát Angliában legyőzni négy-nullára több mint fantasztikus! Az a mérkőzés újabb mérföldkő a magyar labdarúgás csodás történelmében, ugyanúgy, mint az Aranycsapat hat-hármas sikere. Most, hogy erről beszélünk, egymás után törnek elő az emlékek.
Melyik a legszebb mind közül?
– Amikor az Olaszország elleni hazai mérkőzésen a magyar szurkolók elkezdtek tapsolni az olasz himnusz alatt, egészen hátborzongató volt. Akkor még nem tudtam, de később értesültem arról, hogy ez nekem is szólt – ezúton is nagyon köszönöm, lélekemelő volt. Amit akkor éreztem, életem végéig a szívemben őrzöm.
Az olaszoktól régi ismerőse, Roberto Mancini, vagy esetleg más megemlítette ezt a meccs után?
– Nekem nem, de úgy tudom, a sajtótájékoztatón a kapitány köszönetet mondott a drukkereknek. Amikor a meccs előtt és után beszélgettünk, honfitársaim elismerően szóltak rólunk, és amikor legutóbb, az Európa-bajnoki selejtezősorozat frankfurti sorsolásán találkozunk, akkor is hallhattunk néhány dicsérő szót tőlük, de például Gareth Southgate-től és Luis Enriquétől is.
Ha visszaforgathatná az idő kerekét, és egyvalamin változtathatna, mi lenne az?
– Jó kérdés… Amit a kollégáimmal megtehettünk a lehető legjobb szereplés érdekében, megtettük, a stábom kiváló munkát végzett. Természetesen mindig van min javítani, folyton az lebeg a szemünk előtt, hogyan léphetünk még előrébb. Törekszünk arra, hogy mindig valami újat, valami jót mutassunk a játékosoknak, mert ezzel motiválni is tudjuk őket. De hogy konkrét választ adjak a kérdésre: ha valahogyan elérhetném, hogy az olaszok elleni két vereségből legalább az egyik döntetlen legyen, azt nem bánnám. Ugyanakkor örömmel tapasztaltam, hogy Olaszországban így is nőtt a renomém, jobban érzem a tiszteletet, mint korábban. Ennél is fontosabb, hogy bármerre járok, úgy veszem észre, sokat javult a magyar labdarúgás megítélése, legutóbb Frankfurtban is ez volt a benyomásom.
Ha már szóba került Frankfurt és a sorsolás: optimistán várhatjuk az Eb-selejtezősorozatot?
– Lehetünk optimisták, de csak akkor, ha közben megőrizzük a ránk jellemző szerénységet. Nem tűnik lehetetlen küldetésnek a továbbjutás kiharcolása, legalábbis ezúttal nem találkozunk három olyan bivalyerős vetélytárssal, mint a Nemzetek Ligájában. Más meccsek várnak ránk, másfajta nyomással kell megbirkóznunk. Ha az erősorrendet nézem, Szerbia az első, utána következünk mi. Az esélyünk megvan a továbbjutásra, ám a célunkat csak akkor érhetjük el, ha ezt a terhet el tudjuk viselni. Most fordul a kocka, amilyen helyzetben voltunk mi a németek, az olaszok és az angolok ellen, olyanban lesz egy-két válogatott ellenünk. De senki se számítson könnyű meccsekre Montenegró, Bulgária és Litvánia ellen. Meglehet, furán hangzik, amit mondok, de nehezebb lehet ellenük, mint a Nemzetek Ligájában volt a klasszis csapatok ellen. A világbajnoki selejtezősorozatban Albánia ellen is világossá vált, ha nem vagyunk százszázalékos állapotban erőnlétileg és mentálisan, jelentős problémákkal szembesülünk. Majdhogynem teljesen új szituáció lesz nekünk, hogy az esélyességgel párosuló teher a mi vállunkat nyomja.
Azért abban megegyezhetünk, hogy kerülhettünk volna nehezebb csoportba is?
– Ez nem vitás. De az, hogy ez nem így történt, főként a saját munkánknak köszönhető, hiszen ennek eredményeként sorsoltak minket az első kalapból. Megnyugtató, hogy a továbbjutás inkább rajtunk múlik, mintsem az ellenfeleinken, ám ahhoz, hogy az álmunkat valóra váltsunk, újabb lépést kell tennünk előre. Fel kell készülnünk arra, hogy a riválisok beállnak védekezni, a két novemberi felkészülési meccs azt a célt is szolgálja, hogy ennek megtaláljuk az ellenszerét. Egy biztos, a legjobb játékosokra és a legjobb formára lesz szükségünk.

-Tudvalevő, Szalai Ádám a legutóbbi, Olaszország elleni mérkőzésen viselte utoljára, 86. alkalommal a címeres mezt – vajon felvetődött-e, hogy a társak körében is nagy tiszteletnek örvendő csatár idővel csatlakozzon a válogatott szakmai stábjához?
„Egyszer talán ennek is elérkezik a napja, de előbb neki kell eldöntenie, milyen úton megy tovább – felelte Marco Rossi. – Nem tudom, meddig folytatja még klubszinten, ez kizárólag rá tartozik, ám abban biztos vagyok, bárhogy is dönt, az jó lesz neki. Befolyásolni természetesen nem szeretném, de azt gondolom, kiváló edző válna belőle. Magas szinten futballozott, jó edzőktől tanult, intelligens, a futballt nemcsak szereti, érti is. Szóval szerintem jó helye lenne a kispadon.” 
Szalai Ádámmal már nem számolhat a selejtezőben. Az elmúlt hetekben kitalálta már, hogyan pótolja?
– Nem lehet egy az egyben pótolni. Nagyszerű csapatkapitánya volt a válogatottnak. A stábommal már beszéltünk arról, ki érdemes leginkább arra, hogy a karszalagot viselje, a felállított kritériumok alapján már van is ötletünk. Mielőtt azonban meghoznánk a döntést, szeretnék konzultálni a csapat meghatározó tagjaival. Én vagyok a szövetségi kapitány, a felelősség az enyém, de demokratikus vezetőnek tartom magam, kíváncsi vagyok mások véleményére. A legközelebbi összetartás elején sort kerítünk az eszmecserére, mert olyan játékost keresünk, aki élvezi a társai bizalmát, és minden szempontból méltó arra, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya legyen.
– Azt már tudja, hogy a pályán ki helyettesítheti?
– Több variáció van erre, az első számú opció Ádám Martin. Kérdés, ha kezdőként kap lehetőséget, mennyit bír. Dél-koreai klubjában, az Ulszanban nagyon jól teljesített az elmúlt időszakban, a gólokkal és a gólpasszokkal sem maradt adós, de ritkán játszotta végig a meccseket. Megérdemli, hogy kezdőként jusson lehetőséghez, meglátjuk, mi sül ki belőle. A pakliban egyébként az is benne van, hogy lesznek olyan meccsek, amelyeken nem klasszikus középcsatárral, hanem hamis kilencessel játszunk – igyekszünk minden eshetőségre felkészülni.
November tizenhetedikén Luxemburg, három nappal később Görögország ellen lesz alkalma a tesztelésre. Mit szeretne látni azon a két meccsen?
– Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogyan reagál a csapat arra, hogy az egyik vezére már nem lesz a pályán. Úgy tekintünk minden mérkőzésre, mint fejlődési lehetőségre. Közben azt várom, sőt elvárom, hogy ugyanaz a szenvedély jellemezze a futballistákat, mint a mögöttünk hagyott időszakban. Amióta kineveztek szövetségi kapitánynak, azt szajkózom, nincs különbség tétmérkőzés és felkészülési meccs között, abban a pillanatban, hogy valaki magára ölti a címeres mezt, a hazáját képviseli, és onnantól fogva úgy kell játszania, hogy büszkévé tegye az országot.

 
– Már kész tényként kezelhető, hogy a görögök ellen pályára lép Dzsudzsák Balázs?
– Igen. Meg tudom erősíteni, az MLSZ és a nemzeti csapat a Görögország elleni mérkőzésen búcsúztatja el a válogatottól Dzsudzsák Balázst. Korábban is elmondtam már, megérdemli a búcsúmeccset ugyanúgy, ahogyan ez korábban Király Gábor vagy Juhász Roland esetében történt. Dzsudzsák Balázs esetében eddig nem volt lehetőség arra, hogy ezt megtegyük, most a görögök elleni mérkőzés alkalmat kínál arra, hogy méltóképpen elköszönjünk tőle.
– Az interjúban visszatekintettünk az elmúlt hónapokra, de végezetül tekintsünk vissza az elmúlt tíz évre, hiszen kétezertizenkettőben kezdett el Magyarországon dolgozni. Gyorsan eltelt ez a tíz esztendő?
– Egyenesen elszáguldott! Amit átéltem, azért örökké hálás leszek ennek az országnak. A játékosoknak különösképpen, mert nélkülük semmire sem vittem volna. De nemhogy én, még Jürgen Klopp, Josep Guardiola vagy Carlo Ancelotti sem lenne sikeres a futballistái nélkül. A teljes, vagyis a játékos- és edzői pályafutásom legjobb, egyben legszerencsésebb döntésének tartom, hogy tíz évvel ezelőtt Magyarországra jöttem. Labdarúgóként sohasem értem el olyan eredményeket, mint a Honvéd, majd a válogatott edzőjeként. Olyan sikerekben és olyan élményekben volt részem, amelyek megváltoztatták az életemet.