Egy idegbeteg "kisfőnök"

Mix Online - Egy idegbeteg "kisfőnök" - Nyomtatható változat

főoldal - Vélemény
Regös Gábor | 2022. 08. 26. 8:00:41
Egy idegbeteg Bementem az egyik nemzetközi szupermarketlánc üzletébe, ahogyan máskor is, hiszen mindig ott szoktam vásárolni. Ingyen parkoló, szinte minden van, ami kell, igaz az árak náluk is durván megugrottak. Az utóbbi néhány hónapban, például az egyik sajt ára egyik napról a másikra ötven százalékkal emelkedett. Majd a pénztárnál láttam, hogy megint új kasszás van, aki kicsit lassú és láthatóan még gyakorlatlan volt.
Akkor még nem sejtettem, hogy sajnos nagyon rossz sort választottam. Igaz is a mondás: az élet nagy elhatározásai közé tartozik, hogy a boltokban melyik pénztár előtti sorba álljunk... Amikor éppen fizetni szerettem volna, abban a pillanatban lefagyott a terminál. Illetve, amikor újraindították, akkor már az egyik “kisfőnök” is ott volt. Mégsem tudtam fizetni. Ekkor jött a szokásos kérdés, hogy tudok-e készpénzzel fizetni?

Készpénz persze nem volt nálam, ráadásul tudtam, hogy a kártyának semmi baja, hiszen mintegy félórával korábban használtam egy másik helyen. A "kisfőnök", fiatal, harmincas hölgy, aki elvileg a probléma, megoldására jött ki a pénztárhoz, egyre idegesebb lett, rángatta a kártyát,szinte próbálta beleerőszakolni a terminálba, lehúzta, betolta, de sikertelenül. Majd telefonon kéret segítséget, így próbálva megoldani a helyzetet. 

A mögöttem állók is egyre türelmetlenebbek és feszültebbek lettek. Megkérdeztem, hogy esetleg fizethetnék-e egy másik kasszánál, a kicsi, de agresszív főnök rám ordított. Szó szerinti idézet következik: ”Vársz!”. Majd beszélt tovább a telefonba. Ennek a végét már nem vártam meg, inkább átmentem egy másik pénztárhoz, ahol érdekes módon azonnal működött a kártya. A feszült "kisfőnök" egyetlen szó nélkül faképnél hagyott. 

Azt hiszem egy multiban, ahol szinte a gatyámat is kifizetem nap mint nap, az ilyen stílusú, enyhén idegbeteg embereket nem kellene alkalmazni és főleg nem előléptetni..”kisfőnökké". Egyszerű vásárlóként úgy éreztem magam, mint egy lebukott bűnöző, pedig a hiba kivételesen nem az én készülékemben volt.

A stílusról nem is beszélve.