Orbán, a példakép

Mix Online - Orbán, a példakép - Nyomtatható változat

főoldal - Vélemény
Regös István | 2022. 07. 27. 8:00:47
Orbán, a példakép   Egy kistermetű férfi dudorászva jön ki a helyi vendéglőből. Lehet, hogy méretre alacsony de amint megismered, látni fogod, hogy igenis nagyra törő alkat. Vágyakkal és elhatározásokkal éli az életét és a tiedet is. Aki bújt, aki nem megyek.

Na most akkor hogy is van ez? Jót írtunk róla, vagy rosszat? Valaki odasettenkedett a háta mögé, bár a felvigyázók már körülvették. Történetesen az ő hazájában ezt a védőerőt az emberek maguk között csak TEK-nek hívják. Majd rövidke kis nyomozás után felismerték,amint az Ej haj csuhaj kezdetű nótát mormolja. Ez azért nagyon jó, mert nem jelent semmit, de ott, ahol nyaralt ez a kissé tömzsi, nagyra vágyó ember, nagyon sokan már utánozzák és sláger lett a nótából. Egyedül volt, bár a vendéglőből integetett neki egy háromfős csoport.” Kocsmárosné aranyvirág, ide a legjobbik borát!”. Ez a nagyon határozott úr kitalálta, hogy a magyar nép nem akar keveredni. Először senki nem értette, hogy kivel és mivel nem akar, de sorstársaim, mint tudjuk, a nem akarásnak nyögés a vége. Most akkor fogunk –e keveredni úgy, mint ezer évvel ezelőtt, amikor a hatalmas orosz sztyeppékről való elvándorlás után úgy nézett ki, hogy igazi otthonra talált a magyar. ” Na,barátom, mit szólsz hozzá?"- mondta magában.- Valami szláv Szvatopluk nevű bitorolta eddig ezt a helyet, de ő fogta a nyerget és a legközelebbi istállóig vezette a lovat, ahol Árpád, Álmos, Előd, Kond,  Tas, Huba Töhötöm, Ond  már várta őt. Árpádból nagy ember lett. A hét vezér pedig, bár  nem kérdezték meg Szvatoplukot, eldöntötték, hogy letelepednek a Kárpát-medencében. Állítólag már akkor is voltak kicsiny tömzsi magyarok, mint a barátunk, aki most jött ki a vendéglőből.

 

Egyedül Árpádnak volt gondja a dologgal. Vajon mit szól ehhez Szvatopluk, hiszen ez eddig az ő földje volt. Jól beszélsz Árpád,  nagyon jól beszélsz. Ez volt, csak volt. Árpád vezér felébredt és tudta, hogy igaza van. Neki mindig igaza szokott lenni. A többiek felugráltak és megéljenezték a választott fejedelmet.  Ebből  a szárnyból született a mai magyar törzs és a mi kis barátunk akinek most nem sikerült megölnie azt a fehér lovat. És különben is fájt az ülőgumója, de mégis, ezer éve miénk e föld. Hódításunkat sírják  a törökök, a németek, sőt még az oroszok is, és még ki tudja mennyien. Micsoda keveredés ez... Nagyon szépen énekelnek erről az oroszok ,a baj csak az, hogy oroszul. Mi tizenkét évig tanultuk az oroszt, de még egy pohár vizet sem tudunk kérni. Igaz, úgysem adtak volna.

 

Hát így énekelgetett magában a kicsi, tömzsi, de nagyra vágyó ember fia. Csak hát mindig vannak akik valahogy nem értik, hogy mit és mennyit kell dolgozni egy országért. Ő azonban törte a fejét, mert hiszen mindig nagyban dolgozik. Ezt hívják nagy dolognak. Eközben megtanulta felismerni  a madárjárást. Ez tudjátok mit jelent? A sasmenést. Eközben amíg eljutottunk  a máig, népek tengere gázolt át Magor fiain és a többi magyaron. Gondoljuk csak el! El akarták tőlünk orozni például a földünket a tatárok, a törökök pedig százötven évig voltak itt, s még jó , hogy nem maradt meg itt a török nyelv, mert törökül nem jó magyar népdalokat énekelni, hiszen nagyon kevesen értenék.

Majd négyszáz évig - ez elég hosszú idő - a németek itt felejtették magukat, sőt még a nyelvünk is keveréknyelvé alakult át. Megszűnt hivatalos magyar nyelv lenni egészen 1848-ig. Azóta még egy kicsit jobban keveredünk, gondolta magában hősünk. Nem baj, mindenki egyenesedik.Nagyon híresek lettünk. Egész Európa  a magyarok nagyságát zengte. Aki nem énekelt az nem volt magyar, Így hát se török, se tatár, se német sőt egy századnyi időre az oroszok is kértek a Duna mentén a földjeinkből. Barátocskánk vidáman ballagott haza. Ő nincs beosztásban, a fehér lovat átadta. Úgy érzi kifizette és így lett ennek a gyönyörű földnek, nem a főispánja, de első számú kis nagy embere. És követi a hét vezért akiknek köszönhetjük a hazánkat..

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!