Minden eladó?

Mix Online - Minden eladó? - Nyomtatható változat

főoldal - Vélemény
Dalia László | 2021. 09. 27. 8:00:00
Minden eladó? Hihetetetlen kísérlet tanúi vagyunk-e még élvezhetnénk is, ha nem mi volnánk a kísérlet alanyai.Történt pedig, hogy két hét alatt Orbán Viktor odaígért ezer milliárdot a magyar polgároknak. És most vonatkoztassunk el attól, amiről hallgat, hogy az államháztartás hiánya hatalmas lesz és az államadósság is meghaladja a sokat átkozott Gyurcsány-Bajnai korszakét.
Ez az Orbáni mutatvány arról szól, hogy megvásárolná a hatalmat. Venne még négy évi kormányzást. Valószínűleg ő is úgy látja, hogy kifogyott a trükkökből. Három cikluson át jól működött az általa kitalált választási rendszer és az amúgy nem túl veretes ellenzéknek 12 év kellett, hogy belássa, technikai koalició nélkül nem győzhetnek. Túl jól zakatolt az "egy a tábor, egy a zászló", hiszen Orbán ledarálta a jobb oldalt és tett róla, hogy a másik oldal ne foghasson össze a második fordulóban, hiszen egy fordulóban kell győzni. Hogy is mondta egykor a Fidesz elnöke? "Egyszer kell győzni, de akkor nagyon". S ez valóban  működött, bár ehhez kellett Gyurcsány és az akkori kormánypárt áldásos tevékenysége is.

Talán négy-öt éve történt, hogy Heller Ágnes felvetette, technikai koalíciót kell alkotni, az ellenzék csak akkor győzhet a választásokon. Furcsamód az ellenzéki politikusok is kiátkoztak, nem értették meg a filozófus világos gondolatmenetét. Nekünk egy ilyen ellenzék jutott, s most eljött az idő, hogy a Heller-javaslat testet öltsön. Van is esélyük, s Orbán nem nagyon tud mást felmutatni, mint a Gyurcsányozást, amely nem túl erős lap, pedig még egy kampányfilm is készült, de miután Kálomista rossz propagandista, kevesen fogják megnézni., Épp olyan dilettáns próbálkozás, mint a Pesti srácok tévé, amely kidobott pénz. Miután mindent mérnek, ez Orbán előtt sem titok, hát elővette a titkos fegyverét, a pénzosztást.

Kétségtelen ilyen pénzosztás még sosem volt Magyarországon. Az ellenzék is sok mindent ígér, ők sem számolták össze, miből telne rá, de ha kormányra jutnak, majd összekapják magukat és sok ígéret csak ígéret marad, hiszen nagy adósságot örökölnek majd. Ám egyelőre nem tudni, ki győz. A családoknak, a fiataloknak és a nyugdíjasoknak beígért pénzek hatnak-e annyira, hogy a bizonytalanokat is beterelje pártunk és kormányunk táborába? A Fidesz rajongók sokan vannak, de nem elegen. Ők mindent elhisznek, ha az arcukba hazudnak, az sem számít. Vajon a többiek megértik-e, mekkora tétje van az ő szavazatuknak, elmennek-e voksolni és ha igen, hova húzzák be az X-et?