Szinetár Dóra őszinte vallomása

Mix Online - Szinetár Dóra őszinte vallomása - Nyomtatható változat

főoldal - Bulvár
Blikk.hu | 2020. 11. 14. 17:09:31
Szinetár Dóra őszinte vallomása Szinetár Dóra színházi váltásáról vallott, arról, hogyan éli meg a változást.
Májusban derült fény arra, hogy 28 év után Szinetár Dóra otthagyja az Operettszínházat, s szeptembertől a Thália Színház társulatát erősíti.

"Úgy érzem magam, mint aki előre megkapta a karácsonyi ajándékát. Minden reményemet beváltotta az új munkahelyem, elképesztő élmény számomra a tháliás kollégáimmal színpadon állni" – árult el a Bestnek a színésznő, aki hozzátette: remek légkörben, jó hangulatban születnek az előadások a Tháliában.

Dóra azonban élete során többször élt át nagy változásokat, elmondása szerint többször beleragadt már egy-egy nehezebb élethelyzetbe. De a változás vagy akaratán kívül történt, vagy be kellett látnia, hogy muszáj feladnia és továbblépni. Ahogy ő fogalmazott: "Édesapámtól azt tanultam, mindig az adott helyzetben kell 100 százalékosan jelen lenni."

Ezt a hozzáállást kamatoztatta munkahelyváltásánál is, s bár sokat gondolt az Operettszínházra, végül teljesen beszippantotta a munka, az új kollégák, a premierek.

"Az ember sokszor akkor tudja igazán értékelni a változást, a boldogságot, ha eszébe jutnak a múlt történései. Mindent megpróbálok megbocsátani, de nem akarok semmit elfelejteni" – tette hozzá Szinetár Dóra.