Pestis és remény

 A 14. századtól több hullámban Európa szerte aratott a „fekete halál” és seregnyi nagyváros lélekszámát tizedelte meg a súlyos kór. Berlinben is csupán 8 ezer ember élt – jobbára sivár körülmények között. A fantom-városban házak százai néptelenedtek el. A protestánsüldözés menekültjei és a korábban kiutasított, majd visszahívott zsidók is kivették részüket - az éppen 400 esztendeje született - I.Frigyes Vilmos Nagy Választófejedelem újjáépítő munkájából. (Mely sok szempontból IV. Béla magyar király tatárjárást követő, 13. századi „második honalapításával” és az 1945-ös német újrakezdéssel rokon…).

A Választófejedelem fia, 1701-től már, mint I. Frigyes király folytatta Berlin modernizálását, bővítését és a Friedrichstadt városnegyed építését: a 18. század elején Berlinnek már közel 60 ezer lakója volt. 1713-ban gyermeke, I. Frigyes Vilmos került a trónra. A porosz militarizmus atyjáról így fogalmazott dr. Uhrman Iván budapesti történész: „Az úgynevezett őrmester-király tette Berlint ’az észak Spártájává’ azzal, hogy az udvari reprezentáció költségeit drasztikusan leszorította, s az így felszabadult jövedelmet fegyvergyártásra, hadsereg fejlesztésre fordította. Szakítva a hagyományos barokk pompával maga is mindig katonai egyenruhában mutatkozott, s ezzel divatot teremtett az európai uralkodók körében”. Poroszország királya 1740-ben II. (Nagy) Frigyes lett. Berlin európai színvonalú fővárossá válása az ő uralkodásának idejére esett. Folyt. köv.