Plágiumból jeles

Mix Online - Plágiumból jeles - Nyomtatható változat

főoldal - Vélemény
Dalia László | 2020. 07. 18. 8:00:40
Plágiumból jeles A plágium-vád lassan világszerte betör a nagypolitikába. Legutóbb több szlovák miniszter volt kénytelen elismerni, hogy szakdolgozatukat nem ők írták. Matovic miniszterelnök az adórendszerről írta diploma munkáját és mint megtudtuk, a 79 oldalas dolgozatnak mindössze első két oldalához volt némi köze.
A szlovák miniszterelnök egyelőre nem kíván lemondani és ez beleillik a mostani erkölcsi kódexbe, miután a politikusok a csalástól a  korrupcióig majd mindent megengedhetnek maguknak Európa közepén is. Mi is tudunk jó példákat hozni, Schmitt Pálnak például le is kellett mondani a köztársasági elnökségért. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes nem követte a példáját, pedig ahogy egy vizsgálat kiderítette, 14-15 oldalnyi szöveg azonos szakdolgozati témavezetője, 1992-es és egy 1993-as tanulmányának szövegével, vagyis „súlyos tudományos-etikai vétséget”  követett el. Nem érdekes, a nagy vadászra szükség van a kormányban, ő képviseli a nem létező pártot és nála senki sem tud kedvesebben, alázatosabban mosolyogni, amikor a a Főnök megszólal a parlamentben. És ismerünk olyan akadémikust, aki havonta felvett egy szép összeget a Magyar Tudományos Akadémiától, de nem nagyon dolgozott meg érte, ritkán írt valami értékelhetőt. Ám ő sem tért meg, s nem látta be, hogy nem jó ez a rendszer, vagyis amikor hatalmat kapott, s szétverte az akadémiát, nem ez a cél vezette a kezét. 

Nem értem én ezt a nagy tülekedést a doktori címekért, hiszen bizonyos állásokban ugyan adnak némi aprót a titulusért, meg jól hangzik a bemutatkozáskor, s az életrajzban is. Ám az utóbbi években már annyian szereztek jogot e két betű feltüntetésére, hogy az értéke sokat csökkent. Ám amint látjuk, sokan nem is érdemelték meg, s erre utalt a szlovák miniszterelnök is, amikor vétségét kisebbítendő csak azoktól "a tisztességes diákoktól kért elnézést, akik tanulmányai során nem csaltak". Politikus az ilyen? Az, méghozzá vérbeli, ahogy művelt társaságokban mondanák - vérprofi. Mintha a profi nem lenne elég profi, s  fokozni lehetne.Akárhogy is, én már naivan fogok meghalni, mert nem értem, ha valaki egy szakdolgozatot sem tud megírni, akkor hogyan kaphatott diplomát és mi a jó fenének akar doktori címet, ami annyit ér, mint a vízbe merített súlya...Ez esetben tehát semmit, függetlenül attól, hogy az illető lebukik-e valaha vagy a titkát sírba viszi.

Ismerek egy másik plágiumot is, amikor egyetemtől lopnak diplomát. Az életrajzírást már régóta tanítják a művelt országokban, mintha a formán annyi múlna, de hát értem én, a HR-eseknek is sok a munkája, könnyítsük meg a  dolgukat, hogy azonnal átlássak, kivel állnak szemben. Ám a legjobb életrajz is kevés, ha a pályázó az interjún  megbukik, vagy a korábbi pályafutásában bibiket találtak. És azt meg sehol sem tanítják, hogyan találjunk ki olyan diplomákat, amelyek sosem léteztek, vagyis az egyetemnek még a közelébe sem jártunk. Politikusok, menedzserek garmadája bukott már el ezen a próbán világszerte, s én is ismertem egy menedzsert, akinek nagy arca volt, s úgy viselkedett, mintha mindenhez értene, ám mint utóbb kiderült, papírja nem volt róla. Én, amikor interjúkat készítettem, Demján Sándortól, Csányi Sándortól vagy Bojár Gábortól sosem kérdeztem meg, milyen diplomájuk van. Ha ötöt soroknak fel, az sem ért, érne fel a tudásukkal.