Kis bécsi fingilingi

Mix Online - Kis bécsi fingilingi - Nyomtatható változat

főoldal - Vélemény
Csontos Tibor | 2020. 07. 11. 8:00:00
Kis bécsi fingilingi Nem tudni, hogy az uborkafővárosként is emlegetett Bécsben uborkaszezonális hírként tartják-e számon, de cseppet sem vélem színtelen-szagtalan hírnek, hogy az osztrák fővárosban 500 eurót (mintegy 170 ezer forintot) kellett kifizetnie egy férfinak, miután a rendőrök előtt elegáns körülírással: hangos szellentést produkált. Ízes magyarsággal: egy jó nagyot fingott. A bécsi rendőrség szerint a büntetés jogszerű és arányos volt, a szellentő vétett a morális közszemérem ellen és provokálta a rend őreit.

Hiszen szándékosan, szinte nekik címezve fújta rájuk a passzátos bélszelet. Mindenesetre, ha ottanság téblábolunk és érkezőben a fingilingi, előbb jól nézzünk körül!

A szellentéskutatóknak nyilván igazi csemege ez a hír, melynek folytatásaként a bécsi rendőrség  mindenkit megnyugtatott, szó sincs arról, hogy ezen túl valamiféle szellentéses  geigermüller számlálóval méricskélik majd a polgárok testauráját. S még azt sem kell tudniuk, hogy egy átlagos személy naponta mintegy fél liter gázt termel, amely kb. tizennégy szellentésre elegendő muníciót jelent. Nem is feltételezzük az efféle méricskélést, miként azt sem, hogy a bécsi közösségi közlekedési eszközökön feltűnnek a piros vonallal áthúzott popsit ábrázoló piktogram-matricák, melyek arra figyelmeztetnek, hogy Pukizni tilos! Nem tudom, a német argóban milyen elnevezésekkel illetik a pukizást, de a magyar nyelv ebből a szempontból is zseniálisan kifejező, mi több, még a magánhangzókkal is eljátszadozik, midőn a szellentés szinonimáit keressük: alfahang, engedetlen szelek, fityfiritty, gyomorrotty, űrgyűrűfütty, végbélszél.

A téma kutatói szerint a szellentésnek megvan a maga kultúrtörténete, mi több, még brit nagydoktori disszertáció is született e témakörben (lásd: brit tudósok), melyből kiderül, hogy a középkorban léteztek például hivatásos fingóművészek, akik egészen jól megéltek a tudományukból.  Ők nyilván nem olvastak a középkori etikett tankönyvekben és illemkódexekben arról, miként kell bánni az emésztési gázokkal, más megfogalmazások szerint a „hátulról jövő gonosz szelekkel”.  Az ókori Kínában törvény tiltotta a nyilvános szellentést, Indiában a király szolgálatába szegődőnek tartózkodnia kellett „a szelek kibocsátásától”.

Magánszorgalmú fingóguruk persze ma is vannak, de egyelőre nem szerepelnek a jobbnál rosszabb showműsorokban, jelenlétüket viszont még a vírusellenes arcmaszkokban is érezzük a buszokon, villamosokon. Egyébként a járvány idején még ezzel kapcsolatos karantén bölcsesség is született. E szerint a koronavírus előtt a szellentést köhögéssel igyekeztünk palástolni, a koronavírus után pedig már a köhögést próbáltuk szellentéssel leplezni, nehogy azt gondolja rólunk a környezetünk, hogy vírushordozók vagyunk. 

Szellentésügyben pedig korábban a hímsoviniszták is megszólaltak, szerintük a nőkre azért nem jellemző ez a fajta hátsó dübörögtetés, mert annyit beszélnek, hogy a gyomrukban keletkező gázok a folyamatos csacsogás közben kényelmesen és gyorsan távozhatnak. Így maradhatott meg a férfiak jellemző kiváltságának az alfelekből érkező dallamsor, ami nyilván nem a szférák zenéjét idézi annak, aki hallja, és aki abban a pillanatban nem feltétlenül örül, hogy szaglószervei működése semmilyen kivetni valót nem hagy maga után.

Szóval, ha vírusmultán Bécsben járunk, vegyünk erőt saját természetes szükségletünkön és ügyeljünk a hátsónkból érkező félreérthetetlen morajlásra, legalábbis szabjuk meg az irányát és a közegét. Gondoljunk például a forint árfolyamára…

.