RSS Feed

Orr-orgazmus

Regös István - 2012. 11. 25. 8:03:17 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Orr-orgazmus

Évezredek suhantak át az emberiség fölött, és egyetlen egyszer sem hangzott el ez a szó, főleg nők szájából, hogy orgazmus. Állítom, (bár itt veszélyes ez a szó), ha a világ nőnemű társadalmának nagy részét megkérdezném, hogy tudja-e, mit jelent az a szó, hogy orgazmus, kilencven százalék nemmel felelne. Mondták már erre a szóra, hogy szervezet, hogy szervezés, hogy függönyanyag, hogy őrjöngő mulatság, vagyis orgia, még ez áll a legközelebb hozzá.

Sok olyan nővel beszéltem, aki már a kérdéstől zavarba jött. Szerintük ez olyan intim szféra, amiről nem illik beszélni. Ezért aztán úgy gondolják, hogy amiről nem beszélünk az nincs is. Mások szerint ez egy pornográf kifejezés. Valami csúnyát jelent, amit a nőktől elvárnak és a nők ezt nem szeretik. Természetesen egy másik felvilágosult társadalomban felnövő korosztály már egész pontosan tudja, hogy az orgazmus egy olyan szexuális kielégülési csúcs, ahol egy sima fizikális szeretkezés helyett lelki, érzelmi és biológiai gyönyörökig jut el egy nő. Na, hát körülbelül ez az orgazmus.

 

Paplan alatt sötétben

Ha a férfiak élvezetéről esik szó, ott nincsenek kételyek, ott még a sötétben, paplan alatt szexelő asszony is tudja, hogy mit jelent a férfi kielégülése. Azt mondják, nők százmilliói egész életükben egyetlen egyszer sem élnek át orgazmust. Beszéljünk magyarul! Egész életükben egyetlen egyszer sem élveznek el szeretkezés közben. Egy részük kifejezetten háztartási munkának tekinti, gyakran undok kötelezettségnek érzi. És még ők vannak jobb helyzetben, mert ugyancsak több százmillió asszonytársuknak kifejezetten fájdalmat okoz, szenvedést, ahogy ők mondják, a házastársi munka. Kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a nő azért fél teljes odaadással „együttműködni” vagy kezdeményezni a szexben, mert azt gondolja, hogy ez rossz véleményt szülne partnerében. Esetleg azt gondolnák róluk, hogy túl nagy mesterei ennek a játéknak, tehát romlott nők. Sok nőnek állandó kifogása van a saját teste ellen. Fél a nemtetszéstől. És egy nem kis részüknek, főleg a férfiuralmu Afrikában, Közel-Keleten a szexuális bántalmazás nyomán komoly ellenérzései vannak minden aktussal szemben. Azokról a lányokról ne is beszéljünk, akiket tíz-egynéhány éves koruk körül férjhez adnak, vagy megerőszakolnak. Az ő esetükben már majdnem reménytelen egy valamikori orgazmus.

 

A Viagra-hősök

Amikor ilyen nyíltan véleményt mondunk az orgazmus hiányáról vagy szükségességéről, akkor már bátran kimondhatjuk önmagunkról, hogy felvilágosult emberek vagyunk, és ez már az első lépés az önmegvalósítás felé. Hiszen az egész világ tudja, hogy a férfiak meg merevedési zavarokkal küszködnek. A statisztikák szerint a tíz évnél hosszabb házasságokban szinte teljesen megszűnik a szex. De az orvostudomány, a pszichológia a férfiak érdekében kemény munkával kikísérletezte a Viagrát, a többi ajzószert, aminek segítségével az urak gyakorta nehézségek nélkül eljuthatnak a csúcsig. Felvilágosító filmek ezrei, könyvek tízezrei tanítják a férfiakat a hatékony kielégítő szexualitásra. Ezért örülök annyira, hogy végre a nők is kivívták azt a jogot, hogy nyíltan beszélhessenek gondjaikról, mert ez kérem épp annyira férfi téma, mint női.

 

A Tefina diadala

 Ha jól tudom, ausztrál tudósok kikísérletezték a Tefina tesztoszteront tartalmazó spray-t, ami forradalmi újítás. Ezt a szert a hölgyeknek be kell permetezniük az orrukba, és két órán belül fantasztikus érzéseket varázsol a testükbe. Elementáris erővel beindulnak a nemi vágyak, és a hölgy alsó régióit is alkalmassá teszi a szex beteljesülésére. Az ottani statisztikai adatok szerint minden harmadik nő érzi a kellemes változást. Segít megjavítani a párkapcsolatot, és természetesen végre a hölgyek sokkal nagyobb számban jutnak el az őket évezredek óta megillető gyönyörhöz. Természetesen már megjelentek vészmadarak, a csúfondárosok, akik ujjal mutogatnak az ausztrál nők orrára, mint olyan szervre, amelyikkel el lehet élvezni. Ha egy férfi gúnyolódik ezen, szégyellje magát. Ha egy nő teszi, csak sajnálni tudom. Ezek az emberek nyilván elfelejtik, hogy a szex az ember óriási gyönyörszerzési lehetősége, és boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá teszi a családok életét is. A férfi ugye, nyugodtan beszélhet a saját gondjairól, a nő meg csak pironkodjon. Hát nem! Én minden erőmmel támogatom azokat a hölgyeket, akik a szexbe sem akarnak alávetettek lenni, akik kikövetelik maguknak azt is, ami őket teszi boldoggá. Nem a középkorban élünk, az asszonyok nem a férfiak használati tárgyai, nem a tulajdonuk. A nők, a nők társadalma isten ajándéka. Ha egy kicsit szentimentális akarok lenni, akkor azt mondom, a szépség forrása. Minden tőlük ered, a mi részünk sokkalta gyatrább, vulgárisabb. De az igaz, ha a Viagra és a Tefina egymásra találása csak segédeszköz, a valóság, ami a szívből, lélekből érkezik, és akkor így együtt ez a sok tényező biztos, hogy lelki és fizikai orgazmushoz vezet.


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére