Midőn 1932 augusztusában a kölni főpolgármester, dr. Konrad Adenauer átadta a dómvárost Bonn-nal összekötő kétszer kétsávos sztrádaszakaszt, Hitler épp csak megkapta a német állampolgárságot. A sors iróniája, hogy Németország nyugati felének legelső kancellárja a második világháborút követően az az idős, egykori Centrum párti hazafi, Adenauer lett, akit annak idején elmozdítottak posztjáról a nemzetiszocialisták. A 25 kilométeres, szintbeli kereszteződés nélküli Köln–Bonn gyorsforgalmi utat ’32-ben még „gépkocsi utcának” (Kraftwagenstrasse) nevezték hivatalosan. Adenauer már a weimari köztársaság idején felfigyelt arra, hogy a húszas években jelentősen nőtt a német városokban az automobilok száma és ezzel együtt a forgalom. Különösen a császárság lovas tempójához szokott, sétálgató polgárok sínylették meg az ennek nyomán bekövetkező baleseteket.
A járművek vezetői, utasai is lényegesen védtelenebbek voltak, mint napjainkban, a poros, rossz minőségű utakon pedig veszélyes kalandot jelentett a két település közötti legkisebb táv leküzdése is. Így nem csoda, hogy 1929-ben már hatezer közlekedési halottat regisztráltak Németországban, noha a négykerekűek átlagosan csak óránként 50-60 kilométeres sebességgel suhantak. (Összehasonlításul: tavaly alig háromezer ember vesztette életét a német utakon, noha a mintegy 48 millió személyautón kívül, még több millió más, motorizált járművet tartanak nyilván az NSZK-ban.) Bár Adenauer valószínűleg csak a közlekedési dugók megszüntetésére, a karambolok elkerülésére és az utazás gyorsítására gondolt, amikor politikustársaival megbízást adott a legelső sztrádaszakasz megépítésére, akarva-akaratlanul a „mobilitás korszakának” úttörőjévé is vált. A személyforgalmon kívül a teherszállítás is profitált a modern úthálózatból.
Fotó: -a-