Egy húron pendül Báró és Delhusa Gjon, akik közös dalon és a hozzá tartozó videoklipen dolgoznak. „Egy közös zenei berkekben mozgó ismerősünknek köszönhetjük a találkozást. Ő ajánlott Gjoni figyelmébe a dal átdolgozásához, de egy ideje már Gjoni is követte a munkásságom. Mikor megmutatta melyik dalról lenne szó, elérzékenyültem. Én is elvesztettem az édesanyám, ez a dal pedig éppen arról szól, hogy egy gyerek visszaemlékezik rá és megkéri az apját, hogy meséljen neki róla. Nagyon szép dal, közösen dolgozunk az új köntösén” – mondta a Dikh TV-n látható ’Tesók’ – ban Báró, aki rengeteget egyeztet most Delhusával. „Fontos ez a dal számomra, a közös munka Báróval pedig még inkább. A dalhoz egy kétgenerációs klip is készül majd, de nemcsak emiatt, az édesanyákra való emlékezés miatt fontos ez nekem. A közös munkával szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy szeretetben, békében éljünk. Két kultúra találkozik majd a dalban, de jól megfér ez egy egymás mellett. Jó lenne, ha ez mindig így lenne, ha minden körülmények között emberek tudnánk maradni és legyen szó bármilyen nemzetiségről is, megértenénk, hogy egyek vagyunk. Az egyetlen lehetséges módja a létezésnek a béke” – mondta Delhusa Gjon, aki gőzerővel dolgozik Báróval közös dalán és a hozzá tartozó klippen.
Fotó: Forrás: szsbadfold.hu