RSS Feed

A magyar atléták kiemelkedően szerepeltek

mti - 2022. 07. 31. 18:30:41 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A magyar atléták kiemelkedően szerepeltek

A magyaroknál egyetlen ország fiatal atlétái sem tudtak többször dobogóra állni a Besztercebányán rendezett XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).

    A magyar szövetség (MASZ) honlapjának vasárnapi beszámolója szerint a magyar atléták a három arany-, öt ezüst- és három bronzéremmel a sportág EYOF-éremtáblázatán az előkelő negyedik pozícióban zártak. A 11 dobogós helyezésnél egyik ország sem tudott többet szerezni az atlétikai pályán, így ebben a tekintetben holtversenyben első lett a magyar csapat a lengyelekkel, az olaszokkal és a csehekkel.
    Az atléták 11 medáljukkal a magyar küldöttség legeredményesebb sportolói voltak a nyolc érmet szerzett úszókat megelőzve. Ez a 11 érem ráadásul magasan a legtöbb, amit az atléták az EYOF 1993 óta íródó történetében elértek. Eddig a 2013-as esemény volt a legeredményesebb a maga hat érmével, igaz, akkor négy arany is került a gyűjteménybe Utrechtben. A korábbi seregszemléken 14-16 fővel vett részt a csapat, most 26 atléta kapott lehetőséget, ebből 17 versenyző szerzett érmet.
    A magyar küldöttség összesen hat arany-, kilenc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárt Besztercebányán, ez holtversenyben a harmadik legjobb szereplés volt.

Fotó: MOB/Szalmás Péter
Lap tetejére