RSS Feed

Már nem vádolják Bob Dylant

24.hu - 2022. 07. 29. 14:21:46 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Már nem vádolják Bob Dylant

Tavaly nyáron derült ki, hogy egy Connecticut állambeli Greenwichben élő nő indított pert Bob Dylan ellen. A csak JC-ként említett felperes állítása szerint a zenész szexuálisan zaklatta őt New Yorkban 1965 tavaszán, amikor tizenkét éves volt, Dylan pedig huszonnégy.

 Elmondása szerint összebarátkoztak, közeli kapcsolatukat azonban a zenész arra használta ki, hogy alkoholt és kábítószereket adjon a lánynak, és szexuálisan közeledjen hozzá. A vád szerint Dylan azzal is fenyegette, hogy megveri, ha nem tesz a kedvére, az így átélt bántalmazás pedig hosszú időre depresszióssá tette, és egészségügyi kezelésre is szorult.

Dylan ügyvédei már akkor hamisnak nevezték a vádakat, egy mostani meghallgatáson pedig maga a felperes kérte a bíróságot, hogy szüntessék meg az ügyet – írja a Hollywood Reporter.

Az ügy ezzel véget ért, már az is felháborító, hogy elindult egyáltalán. Örülünk, hogy a felperes ejtette az ügyvédek által vezényelt hazugságát– mondta Orin Snyder, Dylan jogi csapatának veztője.

A vádak igazságtartalmát már Dlyan-szakértők és rocktörténészek is megkérdőjelezték, felhívva a figyelmet arra, hogy a zenész dokumentálhatóan nem töltötte New Yorkban 1965 áprilisának, vagyis az említett időszaknak a nagy részét. Az elmúlt hetekben aztán felpörögtek az események, a felperes nem volt hajlandó időre átadni fontos bizonyítékokat – e-maileket és egyéb üzeneteket –, majd Dylan ügyvédei azzal vádolták meg, hogy megsemmisítette ezeket. A nő ezt követően kérte a bíróságot, hogy ejtsék az ügyet.


Fotó: -a-
Lap tetejére