A nő, aki az El País spanyol lap értesülése szerint korábban Mexikóban szépségkirálynő volt, és partnere tavaly októberben követte el a bűntényt a spanyolországi Cáceres városában, az El Atrio luxushotelben. A hotel Michelin-csillagos éttermének egyébként legendás a borválasztéka, a borlap 185 oldalas, és bőven szerepelnek rajta több ezer eurós palackok is (vannak magyar borok is a kínálatban, néhány tokaji aszú és furmint 40 és 400 euró közötti áron). A pár eléggé érthetett a borritkaságokhoz, csak a legdrágább, több tízezer vagy akár százezer eurós palackokra utaztak.
A rendőrök úgy rekonstruálták az esetet, hogy kivárták, míg bezár a konyha, majd a nő egy szobaszerviz-rendelés ürügyén elterelte a pincérek figyelmét, míg a társa belopózott a hotel éttermének borospincéjébe (a kulcsot egy korábbi látogatásuk alkalmával lopták el és másolták le). A férfi három hátizsákot pakolt meg értékes borritkaságokkal, összesen 45 palackot, törölközőkkel gondosan körbetekerve őket, nehogy megsérüljenek. Köztük volt egy szinte műemléknek számító, 1806-os évjáratú bordeaux-i Chateau d'Yquem is, ebből 350 ezer euró egyetlen üveg.
A pár csak másnap hagyta el a hotelt, hajnali fél hatkor, ami nem mindennapi vakmerőségre utal. A lopást csak később fedezte fel a hotel biztonsági személyzete, de a kamerák felvételei ellenére sem tudták azonosítani a tolvajokat, csak annyit, hogy korábban már két alkalommal megszálltak a hotelben, vélhetően a terepet felmérni. Hamis svájci útleveleket használtak, és nem hagytak maguk után sem ujjlenyomatot, sem értékelhető DNS-nyomot. Napokon belül elhagyták Spanyolországot, és hónapokon át nyomozott utánuk több európai ország rendőrsége is. A nyomozás most, a letartóztatásuk után is folytatódik, a borok ugyanis továbbra sincsenek meg.
Fotó: BNP