RSS Feed

Kata

Regös István - 2022. 07. 16. 8:00:48 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Kata

Kata itt, Kata ott, máris egyet megfogott. De hát kit fogott meg? A napokban ezrek tüntettek, mert módosították szegény Katát, pedig alaposan felkötötte az alsóneműjét. Sok Katit,Katát ismertem, de érdekes egyik ellen sem tüntettek. Itt van például Karády Kata,aki pedig van olyan híres, hogy akár mellette vagy ellene is tüntethetnének.

Nem egy szőke tündér

De ma már tudom, hogy ki az a Kata, nem egy szőke tündér, hanem egy eddig jól futó adózási nem. Kata, Kata nagy embereknek, vagy kisembereknek az elnevezése,s hogy azonnal a legnagyobbat említsem, Magyarország államfője is Kata. Nem tudom (dehogy nem tudom),de mintha az adónem módosítása miatt a Kata névnek hirrtelen rossz csengése lett.

„Sétafika”
 
Így nem is tudom, hogy mit várnak az emberek a tüntetésnek indult sétafika rendezvénytől. Láttam az Andrássy úton vonulókat, elég sokan voltak, de nem elegen. Mit gondolnak, tényleg megijed ez a kormány néhány ezer ember sétájától, a kata melletti  kiállásukól?

Csatlakoztak hozzájuk

Jó, ez egy kicsit hangosabb volt  mint a többi, mert csatlakozott hozzájuk több szakszervezet vezetője, de hát azért ma is felkelt a nap, ahogy mondani szokta az egyik barátom. Most van valami érdekes új fejlemény, aminek talán lesz visszhangja, ami hatással lehet a politikára. Például az, hogy egymás után minden napra szerveznek tüntetést. Volt Kata, nincs Kata...  Majd meglátjuk! Lassan megrohanják a kormányablakokat és Katáról Macára változtatják a nevüket. Ismétlem, Kata itt, Kata ott, máris egyet megfogott. Például megfogott nagyon sok embert, a tüntetéseken férfiak is részt vettek, pedig nem Katának hívják őket-és megpróbálják rávenni a kormányzatot, hogy változtassa emberarcúvá és elfogadhatóvá ezt a törvényt.  


Kevesen tudják

Mindig azt mondták nekem, hogy a NAV nem fegyelmező, büntető vállalat, hanem gazdaságpolitikai, állami cég, amelyik megtanítja az embereket az adózásra. Mit mondjak,  nem könnyű megtanulni, de ezt a kata változtatást elfogadni sem. Hát így játszik szegény Kata. Marad tehát a népi mondóka: Kata itt, Kata ott, máris egyet megfogott.  Ezt viszont már megtanultuk. 


Fotó: Iró Zoltán
Lap tetejére