Emlékszem, hogy általában nem volt „nyugati makijuk”, de még forintjuk sem sok az NDK-ból Budapestre és a magyar tengerhez Trabanttal, Wartburggal, vonattal elzarándokló családnak. Aztán '89-ben „hirtelen” kitárult a határ Ausztria felé, s 28 év után megrepedt a berlini fal. Onnan már csak egy ugrás volt, hogy eggyé olvadjon Németország. Ezt a történelmi pillanatot előzte meg harminckét esztendeje a DDR márka elbúcsúztatása.
Előjáték. A chilei emigrációba vonult, s Dél-Amerikában elhunyt Erich Honecker 1989 őszén még megünnepelhette elvtársai társaságában a Német Demokratikus Köztársaság negyvenedik születésnapját. Ma már tudjuk, hogy Mihail Gorbacsov cuppantása a kelet-berlini parádé tribünjén búcsúcsók volt. A hónapok óta tartó, valódi demokráciát követelő tüntetések, a Balatonnál, Budapesten és Prágában feledkezett keletnémet turisták tízezrei azt sugallták a nemzetközi közvéleménynek, hogy már a DDR sem úszhatja meg a peresztrojkát, a gyökeres változásokat. Bár szerintem az akkori magyar kormány vasfüggönyszaggató bátorsága sem vetítette automatikusan előre a berlini fal '89 novemberi leomlását, s az 1990 októberi német újraegyesítést – egy régi álom megvalósulását!
A keletnémetek 1989 utolsó heteiben, hónapjaiban elárasztották az NSZK-t. 350 ezer áttelepülőt regisztráltak. A következő esztendő első félévében további, közel 200 ezer "Ossi" (keletnémet) költözött át Nyugat-Németországba, West-Berlinbe. Bonn (és személy szerint Helmut Kohl kancellár, kinek hitvese, Hannelore asszony Szászországból származott) számára világossá vált, hogy a keleti rokonok csak ott érzik magukat biztonságban, ahol a DEM az úr. A valutauniót megelőző szlogen így hangzott: "Ha a nyugatnémet márka nem megy az NDK-ba, akkor a keletnémetek jönnek a kemény márkához." A nyugati termékekre kiéhezett "DDR-polgárok" már jó három hónappal a régen várt újraegyesítés előtt búcsút mondhattak puha márkájuknak, s a honeckeri kaszinórezsim értéktelen (?) zsetonjait igazi pénzre válthatták át. No, meg ajándékba is kaptak fejenként 100 kőkemény márkát 1990 nyarán, úgymond rokoni üdvözlő segélyként.
A "DEM-mámort" hamar követte a kijózanodás az Európai Unió legújabb régiójában. Noha lett dögivel banán és húsárú az üzletekben, ám már nem öt pfennig volt a zsömle, mint évtizedeken keresztül. S a biztos munkahelynek is fuccs lett. A nyugati autók elérhető közelségbe kerültek: napjainkban pedig a fehér hollónál is ritkábban találkozni Németország útjain Trabantokkal, Wartburgokkal: Zsigákkal, Moszkvicsokkal és Volgákkal is csupán a 800 ezer ukrán menekült miatt.
Fotó: -a-