RSS Feed

A középpályán és a csatársorban erősítene a Honvéd

mti - 2022. 06. 29. 17:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A középpályán és a csatársorban erősítene a Honvéd

Thomas Courts vezetőedző szerint elsősorban a középpályán és a csatársorban kell megerősíteni a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának keretét.

A skót szakember ugyanakkor arra egyelőre nem tudott válaszolni, hány futballista érkezése várható, mivel előbb a szlovéniai edzőtáborban és edzőmérkőzéseken is szeretné látni a jelenlegi tanítványait.
    "A keret tagjai profik, elkötelezettek és keményen dolgoznak az eddigi tapasztalataim szerint. A hozzáállással rendkívül elégedett vagyok" - beszélt az MTI-nek első benyomásairól a 40 éves tréner. "A klubnál is nagyon pozitívak az első impulzusaim, mert európai színvonalú infrastruktúra fogadott és nagyon szívélyesen köszöntöttek az egyesületnél".
    A két hete kinevezett Courts szerint hasonló feladat vár rá a Honvédnál, mint előző csapatánál, a Dundee Unitednél, ugyanis a skót együttes csalódást keltő kilencedik helyen végzett 2021-ben, majd az előző szezonban irányításával negyedikként zárt.
    A kispestiek az előző két idényben a bennmaradásért harcoltak, szerinte nagyobb szervezettségre és önbizalomra lesz szükség ahhoz, hogy a 2022/23-as évadban ennél jobban teljesítsenek. Elsősorban azt nevezte fontosnak, hogy a Honvéd "szenvedélyes szurkolótábora büszke legyen a csapatra".
    A Budapest Honvéd tavaly a tizedik, idén pedig kilencedik helyen végzett az OTP Bank Ligában.


Fotó: skyports.com
Lap tetejére