RSS Feed

„Nem volt egy okos úszás”

24.hu - 2022. 06. 22. 12:45:33 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

„Nem volt egy okos úszás”

Milák Kristóf minden várakozást felülmúlva, a saját világcsúcsán is jelentősen, közel négy tizedet faragva nyerte meg a 200 méteres pillangóúszást a budapesti vizes világbajnokságon. 1:50.34-es időt repesztett, amivel bő három másodperccel gyorsabb volt a második helyezett Léon Marchandnál is.

Az éremátadóját követően tartott sajtótájékoztatót a Duna Arénában, ahol az első kérdés rögtön arra utalt, hogy a 2019-es kvangdzsui vébé után ezúttal is világrekordot úszott. Azt felelte mosolyogva, hogy talán ez a három év pont annyi idő volt, hogy javítson a saját legjobb idején.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán sikerült majd, viszonylag friss edzőváltás után, igaz, nem kerültem annyira új környezetbe. A hazai közönség, meg a sunyi kis kérésem a kommentátoroktól, segítettek ennek elérésében – azt kértem a reggeli etap után a helyszíni szpíkertől, Gundel-Takács Gábortól, hogy tüzelje fel a közönséget az utolsó 60 méterre, és ő egyből tudta, miért kérem” – nyilatkozta a kétszeresvilágbajnok.

Pár éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki 1 perc 50 másodpercen belül ússza le a 200 pillét, Milák azonban brutálisan kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből, ráadásul úgy tűnt a mostani döntője után, csak idő kérdése esetében, mikor lépi át ezt az álomhatárt.

„A középdöntő után az 1:50-es idő sem fordult meg a fejemben, 1:51-re számítottam. Mindenki feladja a leckét az 1:49-cel, rajta vagyok, de idő kell hozzá. Remélhetőleg sikerül minél előbb olyan világcsúcsot úsznom, ami utána nem tíz, hanem húsz évig is megdönthetetlen marad.”

Arról is faggatták, hogy miben kellene javulnia ahhoz, hogy áttörje az 1:50-es határt, amire azt mondta: mivel a nemzetközi sajtó faggatja minderről, nem árulna el minden szakmai titkot.

A későbbi elemzésekből majd kiderül, hogy erősebben kezdtem, mint bármikor máskor, a másik három ötven viszont gyengébb volt, mint szokott. Nem volt jó, nem volt egy okos úszás, de így is sikerült ilyen időt úszni. Ha kicsit többet edzek és nem hagyom, hogy elvigyen a közönség, akkor remélhetőleg egy még jobb eredményem lesz.

Amikor arról beszélt, hogy a 100 pillangón való sikerekhez leginkább a megfelelő pihenésre lenne szüksége, volt, aki megjegyezte, hogy ezt most a többi közt világrekordért is járó 50 ezer dollárral a zsebében teheti. Milák erre úgy reagált, hogy Magyarországon mindig érzékeny téma a pénzkérdés, nagy figyelmet kapnak a sportolói juttatások, mert sok olyan, nálunk nagyobb GDP-vel rendelkező ország van, ahol az itthoni töredékét, vagy semmit nem kapnak az államtól a sportolók. Ő a maga részéről nem szeret erről beszélni, nem is turkál más zsebében. „Mindenki pénzből él, nekem arról szól az egész, hogy minél jobb időt ússzak.”

A legnagyobb riválisa, Caeleb Dressel egészségügyi probléma miatt kihagyta kedden a 100 méter gyors elődöntőjét. Milák csak a sajtótájékoztató előtt értesült erről a hírről.

Ha van Dressel, ha nincs, én ugyanúgy megteszek mindent egy jó eredményét – egy világcsúcsért, ha ilyen nagy szavakat használunk. Természetesen örülnék, ha házhoz jönne az ellenfél és vívnák egy nagy csatát– válaszolta Milák, aki viszont arra, hogy miért váltott edzőt az olimpia után (Selmeci Attilával készült korábban, már Virth Balázs csapatához tartozik) már csak annyit felelt: ez régi történet itthon, a külföldi újságírók kérdezzék meg a magyar kollégáikat, mi történt.

A Honvéd klasszisa a harmadik úszó, akinek megadatott, hogy egy egyéni számban hazai közönség előtt ér el világcsúcsot: 2009-ben az olasz Federica Pellegrini, 2011-ben pedig a kínai Szun Jang ünnepelhetett honfitársai előtt. 



Fotó: -a-
Lap tetejére