RSS Feed

Krimi a középkor végi Budáról

Tegyi Tímea - 2022. 06. 21. 17:02:31 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Krimi a középkor végi Budáról

Gráczer L. Tamás A háromfa hölgye című izgalmas történelmi krimijében kín és gyönyör, bűn és bűnhődés kéz a kézben jár. Gráczer L. Tamás regényében a Mátyás koronázására készülő, középkor végi Buda elevenedik meg zsibongó piacaival és utcáival, ragyogásával és nyomorával, bűnre csábító nőivel, ügyeskedő politikusaival, a társadalom megannyi kitaszítottjával és a korszak számos, közisme

A háromfa hölgye a Prae Kiadó krimipályázatának első díját nyerte el 2021-ben. A regény A budai hóhér sorozat első kötete.

 

1464, Buda. Fiatal nő holtteste függ a vesztőhelyen emelkedő háromfán. Külseje előkelő származást sejtet, kilétét és halálának körülményeit azonban homály fedi. Öngyilkos lett? Megölték? Ha az utóbbi, akkor miért tették közszemlére az ismeretlen szépséget, felakasztva a háromfára? Miért nem ásták el, vagy hagyták vadak prédájának? Marcus, a kíváncsi hóhér minden kérdésre tudni szeretné a választ, ezért napi teendői közepette, saját szakállára nyomozni kezd. Minél mélyebbre ássa magát az ügyben, annál több lesz a halott, annál jobban összekuszálódnak a szálak. Ám a hóhért sem Isten, sem ember nem tántoríthatja el céljától: eltökélt szándéka, hogy megtalálja a bűnöst, és vérpadra juttassa, igazságot szolgáltatva ezzel a háromfa hölgyének.

Az izgalmas történelmi krimiben kín és gyönyör, bűn és bűnhődés kéz a kézben jár. Gráczer L. Tamás regényében a Mátyás koronázására készülő, középkor végi Buda elevenedik meg zsibongó piacaival és utcáival, ragyogásával és nyomorával, bűnre csábító nőivel, ügyeskedő politikusaival, a társadalom megannyi kitaszítottjával és a korszak számos, közismert alakjával.

 

A háromfa hölgye a Prae Kiadó krimipályázatának első díját nyerte el 2021-ben. A regény A budai hóhér sorozat első kötete.

 

 

Részlet a kötetből

 

2. Elvarratlan szálak

1464. február 29. szerda

 

Marcus kutyaugatásra ébredt. Odakint már pirkadt. Az asztalra borulva nyomta el az álom, de túl sokat nem alhatott. Kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd átment a hálószobájába. Valamelyik segédje befűtötte estére a kandallót, mert a kancsóban lévő víz nem fagyott be. Hideg volt, de ez most pont jól jött, hogy magához térjen. Megmosta az arcát, testét is átdörzsölte egy vizes szivaccsal, majd újra felöltözött.

– Jó reggelt, Mester! – köszöntötte Balthasar a konyhában. Egyedül volt.

– A többiek? – kérdezte Marcus nagyot ásítva.

– Caspar a kutyákat eteti, és felkészíti a lovakat. Menyhért most ment le a pincébe, hogy összeszedje a szerszámokat. Te pedig tartozol egy történettel, Mester – emlékeztette Balthasar. – Caspar mutogatását nem értettük meg teljesen.

– Mielőtt elmegyünk, beszélek róla. Úgyis lesz emiatt még egy feladatotok.

– Mintha nem lenne elég így is – forgatta Balthasar a szemét.

Marcus elmosolyodott, de nem válaszolt. Sarkon fordulva elindult a pince felé.

*

A pincében volt egy szerszámoskamrának nevezett, lekerített helyiség. Marcus itt végezte a boncolásokat, és itt tárolták a munkájukhoz szükséges szerszámokat, a kínzóeszközöket is. A falon ott függött a majd négy láb hosszú (ebből három láb a penge) pallos fekete bőrrel bevont hüvelyébe dugva, fenyegető jelenlétével uralva a teret. Keresztvasán hetvennégy rovátka: elődei tevékenységének summázata. Egy vonás, egy halál. Hetvennégy vonás, ugyanannyi levágott fej.

A pallos hüvelyének két oldalán négy kisebb tokban kések sorakoztak, egy ötödikben fenőkő a pengéhez. A különböző formájú és nagyságú kések alkották a Henkerbestecket, a hóhérkészletet. Ezek csak akkor kerültek elő, ha meg kellett kínozni a vérpadon az elítéltet, vagy nem alakult megfelelően a kivégzés: bőrt, ínakat, húst kellett átvágni, félig lifegő végtagot, ujjat amputálni. Egyébként a tokban pihentek. A pallos maga csaknem öt fontot[1] nyomott, mindkét oldalán megélezett pengéje Solingenben készült. Lekerekített végén három apró nyílás sorakozott egymás mellett: ezekbe, a sújtóképességet növelendő, ólomgolyókat préseltek.

Pallosból akadt a városházán is, de az csupán ceremoniális célokat szolgált. Az évenkénti bíróválasztás alkalmával azt hordozták a megválasztott bíró előtt, hatalma jelképeként, azt függesztették ki a piacnapokon, ott pihent párnákon az ítélkezések alkalmával, de azt vitték akkor is, amikor új bitófát ácsoltak a múlt évben.

Mintha csak tegnap lett volna az a júliusi, verőfényes nyári nap, amikor a város apraja-nagyja elindult a városházától a Galgenberghez. Ő maga vezette a menetet vörös palástjában, lóháton, a pallossal a vállán. Három segédje háromlábú bitót formázó, vörös szövettel fedett baldachint tartott föléje. Néhány lépéssel lemaradva következett a jegyző a város címeres zászlajával, utána a céhek vonultak jelvényükkel és zászlójukkal, mögöttük csendben, ünnepélyes komolysággal a városi tanács tagjai kocsikon, majd Buda kíváncsi lakói következtek.

A Galgenbergnél Münzer bíró rövid beszédet mondott jogról és igazságról, hogy aztán átadja helyét az ácsoknak, akik zeneszó és a tömeg üdvrivalgása közepette fejszékkel-kötelekkel ledöntötték a régi akasztófát. Recsegés-ropogás helyett inkább halk, sóhajoknak tetsző nyikorgások közepette adták meg magukat a napszítta, esőverte, megfeketedett oszlopok, mintha a rajtuk meghaltak lelkei szabadultak volna ki fogságukból. S míg tartott a népünnepély, a dobok és trombiták harsogása, és kiosztották a céhek tagjai között az elvégzendő munkákat, a jegyző a város címerével díszített zászlót meglobogtatta a négy égtáj felé, majd megérintette vele mind a már kidöntött, mind a jó előre odakészített új oszlopokat. Ezzel a szertartással jelképesen megtisztította a vesztőhelyet, és az iparosok becsületét is megóvta a bitóépítés jelentette gyalázattól.

A munka három napig tartott, és ezalatt a város ingyen kosztoltatta a céhtagokat. Mindhárom nap sok százan voltak kíváncsiak az építkezésre, melynek végén ünnepélyes szertartás keretében rozmaringból font koszorút vontak fel az elkészült háromfa keresztgerendájára. Oszlopai erősek és vaskosak voltak, egy férfiember kevés lett volna ahhoz, hogy átkarolja őket, és fél öllel magasabbra nyúltak, mint a régi bitó oszlopai. Elegyengették körülötte a talajt, az előbukkanó régi csontokat és egyéb maradványokat a háromkirályok földelték el kicsit távolabb, jeltelen tömegsírban. Az építkezés hatalmas lakomával zárult, az új akasztófát pedig két héttel később avatták fel, amikor három zsidó meg a velük együtt felakasztott kutyák ismerkedhettek meg szakértelmével és a fentről nyíló kilátással.

Mit nem adtak volna, hogy inkább ez a pallos vessen véget életüknek! Rajta és segédein kívül senki nem érinthette – miként a többi eszközt sem. Kések, nyársak, kalapácsok, ostorok, botok, peckek, szégyenmaszkok, ujjszorítók sorakoztak a polcokon, ahogy egy tisztes mesterember is rendben tartja az eszközeit. Az egyik sarokban serpenyők, néhány zsákban faszén volt felhalmozva. A köteleket, deszkákat, létrákat az istállóban tartották. Ott könnyebben hozzáfértek.

– Jó reggelt, Mester! – üdvözölte Menyhért Marcust. Kalapács, korbács, csomókba kötött vesszők, botok, ollók, kések sorakoztak előtte az asztalon. – Kell még valami? – mutatott végig széles ívben elhúzva karját a kínzóeszközök felett, mint egy áruját kínáló kereskedő.

– Lesz egy csaló kockásunk, két nőt megvesszőzünk, és ha a kofák megint hajba kapnak, körberugdossuk őket a piac körül.

– Karlevágás? Vagy ujjak?

– Tudtommal nem lesz. De készíts oda egy bárdot. Biztos, ami biztos.

– Serpenyő és szén kell, hogy kiégethessük a szerencsejátékosunk sebét – tűnődött hangosan Menyhért, rövid szakállát simogatva. – Neki itt van a kocka, a nőknek még odakészítem a szalmakoszorúkat, a maszkokat, a szégyentáblákat, és akkor megvagyunk. Casparral beszéltem, összeszedi a köteleket és láncokat. Gyolcsot szokás szerint kapunk a városházától, a sebek bekötéséhez.

Marcus bólintott. Menyhérttel sokat vesztett a mészáros céh. De ami az egyik félnek veszteség, a másiknak nyereség. Remek hóhérsegéd volt. A legjobb a háromkirályok közül.

– Régen használtad a pallost – vetett egy pillantást Menyhért a súlyos fegyver felé. Olyan vágyakozás látszott a szemében, mintha csak egy kívánatos nőszemélyt méregetne.

– A tolvajunk felakasztása, úgy látszik, elég elrettentő erővel bírt másokra.

– Ó, igen – szakította el tekintetét Menyhért a pallostól, és Marcus felé fordult. – A mi kis tolvajunk. Szép pénzt hoztak az ujjai. De mi van a társával, Mester? Akit eltemettetek tegnap Casparral?

– De kíváncsi vagy.

– Lásd be, nem minden nap történik ilyen.

– Végeztél tegnap a csontfőzéssel?

– Ügyes elterelés – csettintett az ujjával Menyhért, jelezve, nem ostoba, viszont kötelességtudó, mert válaszol. – Egy darabka sem maradt egészben. Formákba öntöttem a löttyöt az utolsó cseppig.

– Helyes. Ha végeztél, gyere fel! Akkor mesélek.

– Remélem, izgalmas történet lesz.

– Csak amennyire a halál izgalmas lehet.

 
Prae Kiadó

https://www.praekiado.hu/

https://www.facebook.com/PraeKiado


Fotó: -a-
Lap tetejére