RSS Feed

Peter Srámek török fogdában

24.hu - 2022. 06. 18. 17:30:33 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Peter Srámek török fogdában

A Mokka stúdiójában járt péntek délelőtt Peter Srámek énekes, aki elmesélte, legutóbbi törökországi utazása nem várt fordulatot vett, miután a rendőrség letartóztatta őt és a menedzserét klipforgatás közben. Kiderült, hogy egy műemlék-jellegű mecsetnél kezdtek videózni, ahol engedélyt kellett volna kérni erre.

Úgy volt, hogy csinálunk egy klipet az egyik dalomhoz. És utolsó napon történt, hogy megnéztük egy mecsetet. Öt perc múlva megérkeztek a rendőrök. Elvették a kamerát és mondták, menjünk velük. Nem mosolygós arccal érkeztek, olyan történelmi helyen forgattunk, ahol engedélyt kell kérni. Mi meg nem kértünk. Két órát vártunk, senki nem szólt hozzánk. Akkor jött egy rendőrkapitány, kiderült, hogy az ő feleségének valamilyen magyar rokonai vannak… vagy nem is tudom pontosan, és szereti a magyar kultúrát. Mondtam, hú, de jó, elkezdtünk beszélgetni, hogy énekes vagyok, próbáltam magyarázni, hogy nem akartam senkit megsérteni. Azt mondta, hogy teljesen oké, de engedély kell, a felvételeket pedig ki kell törölni. Úgy adták vissza csak a telefont
– fogalmazott az énekes, aki nem tudja, mi történt volna, ha a rendőrkapitánynak nincsenek magyar kötődései.


Fotó: -a-
Lap tetejére