RSS Feed

Merkel nélkül

Mogyorósi Géza - 2022. 05. 17. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Merkel nélkül

December óta Olaf Scholz – korábbi szövetségi pénzügyminiszter és alkancellár – az NSZK kormányfője. Rengetegen üdvözölnék, ha májusban ellátogatna a háború sújtotta Ukrajánba. Miközben német és más politikusok már-már csoportos turistaként utazgatnak Kijevbe, sokak szerint ott csak a tavaly nyugdíjba vonult Angela Merkel tudna tűzszünetet elérni.

A berlini kancellárnő közel hatezer napos szolgálata után letette a lantot. 2022-ben nem mutatkozik a nagy nyilvánosság előtt, s nem készül Ukrajnába. Múlt nyáron még nyüzsgött egy picit: elbúcsúzott Londonban II. Erzsébettől és a miniszerelnöktől. A Spreenél pedig a holland királyi párral tette ugyanezt. Washingtonba férjével röppent el júliusban – hivatalosan utoljára. S Brüsszelbe sem fog már Angela Merkel bumerángként visszatérni. Orbán Viktor maszkban vagy anélkül már nem csókolgathatja a kezét.

Az e nyáron 68 esztendős asszony tavaly már sikerrel túlszárnyalta  Konrad-Adenauer (14 évnyi) kancellári rekordját. A 2017-ben elhunyt Helmut Kohl 1982 végétől 16 esztendeig irányította az NSZK-t. Újabb közép-európai időutazás! Azt látom, hogy a 2021 derekán Joe Biden amerikai elnökkel randevúzó, s fél éve posztjáról önként távozó Merkel sikeres országot és romos konzervatív pártot (CDU/CSU) hagyott maga mögött, mely el is vesztette az őszi választásokat. A német történelem első női kancellárja a korábbi gazdasági, pénzügyi krízist jól kezelte. Aztán a 2015/16-os migránshullám idején bel- és külhonban is gyarapodtak a bírálatok. A harminc hónapja betoppant koronavírus-járvány megfékezése a kezdeti nehézségek után napjainkra már eredményes. Lassan vége az álarcos bálnak! Felpörgőben az idegenforgalom, bár az ukrajnai orosz agresszió következményeként 2022 májusában már 400 ezernél is több németországi szláv menekültről szólnak a statisztikák.

Európa nagyasszonya ezt a véres válságot „megúszta”, ám korábban 16 évig tartó kormányzása idejére esett az a szomorú külpolitikai „cirkuszmutatvány”, hogy Berlinnek nem csak Moszkvával, de Washingtonnal is megromlott a viszonya. Az oroszul és angolul is kitűnően beszélő, jó diplomáciai érzékkel rendelkező kancellárnő sem az előző, idős amerikai elnökkel, sem a Kreml örökifjú fura urával nem tudott szót érteni. Mintha az NSZK-ra is vonatkozna (kicsiben), amit politikai elemzők (nagyban) az USA és az EU viszonyával kapcsolatban kritizálnak. „Európa gazdag, de gyenge” - így a sommás megfogalmazás. Nos az ukrajnai háború kimenetele, a szankciók hatása majd precízen megmutatja, hogy mennyire tehetős az EU és milyen erős a Nato, benne hazánkkal.

Fotó: -a-
Lap tetejére