RSS Feed

Tour de Hongrie - Izgalmas versenyt vár a főszervező

mti - 2022. 05. 11. 13:00:43 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Tour de Hongrie - Izgalmas versenyt vár a főszervező

Rendezőként problémamentes, szurkolóként izgalmas Tour de Hongrie-ra számít a magyar országúti kerékpáros körverseny főszervezője.

A Giro d'Italia első három etapjának péntektől vasárnapig Magyarország adott otthont, és mint Eisenkrammer Károly elmondta, az olasz körverseny szervezése alatt megszerzett tapasztalatokat beépítve rendezik a magyar viadalt.
    "A másik, friss tanulság a bődületes siker, hiszen itthon eddig nem tapasztalt óriási tömegeket mozgatott meg a Giro és a kerékpársport. Márpedig a Tour de Hongrie mostani mezőnye a Girón sem lenne ciki, sőt. Így fel kellett készülnünk arra, hogy mi történik, amennyiben nálunk is megjelenik több tízezer helyett mondjuk kétszázezer ember az utak mentén, ezzel sok-sok minden más dimenzióba kerül" - fejtette ki az MTI-nek a 1992-es barcelonai olimpián szerepelt Eisenkrammer, aki hozzátette, ez az izgalom egyben öröm is. Rámutatott, a szervezőcsapat jelentős része évek óta együttműködik, ezért bízik az összeszokottságban és a rutinban.
    "Soha nem vártam a versenyt annyira, mint most, ez a mezőny bennem is megmozgatta a bringás szurkolót" - utalt a világklasszis sprintereket felvonultató, minden eddiginél erősebb indulói névsorra a főszervező.
    A nyitószakasszal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a nem sprinterekkel érkező csapatok már szakasz közben "szétbombázzák a versenyt" és valós veszélyt jelentő szökés alakul ki. A Tour de Hongrie egésze kapcsán pedig a probléma nélküli, balesetmentes rendezésben bízik.
    "És persze abban, hogy izgalmas lesz, azaz a sztárok jó versenyt csinálnak nekünk" - fűzte hozzá.
    Eisenkrammer Károly hangsúlyozta: első kategóriás viadalon a kora tavaszi, alternatíva nélküli egynaposokat leszámítva nem lehet ilyen erős mezőnyt felvonultató versenyt találni, így joggal lehet bizakodni, hogy a nemzetközi szövetség (UCI) által néhány hét múlva kiosztandó, három évre szóló pro series licencet a következő idénytől megkapja a Tour de Hongrie.
    "A legjobb időpontban döntenek majd a mi szempontunkból, ha ez a verseny jól sikerül, akkor az eddigi pozíciónk is erősödni fog" - mondta Eisenkrammer. Amennyiben a kategóriaváltás sikerül, úgy a viadal erősségét tekintve kevésbé kell majd aggódniuk, hiszen könnyebb lesz ismét hasonló minőségű mezőnyt Magyarországra csábítani.
    "Az, hogy nekünk a várólistán négy pro teamünk van, akiket már nem tudtunk meghívni, az elég erős" - szögezte le.
    Szerdán a Csákvár-Székesfehérvár etappal indul útjára a vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú 43. magyar körverseny.

Fotó: tourdehongrie.hu
Lap tetejére