Ha nincsen éppen Berlinben nemzetközi filmmustra, avagy Európa-szerte maszkmentes focimeccsek, politikusok és hadvezérek, mártírok és diktátorok, áldozatok és tettesek nevétől hangos a média. Időnként túl sok a fegyvercsörgés, a csizmatalp, az uniformis a megemlékezésekben. Az aktuális ukrán-orosz csatározások miatt nehezen tervezhető a májusi, moszkvai Győzelemnapi ünnepségsorozat...
Akadt civil kurázsi anno a barna pestis idejénis! Noha élete nagyobbik részét a Spree metropolisztól távol töltötte, kevés annyira bátor, „echte” berlini színésznővel dicsekedhetett a 20. században Németország, mint Marlene Dietrich (1901-1992). A Maria Magdalene keresztnéven anyakönyvezett porosz filmcsillagból hollywoodi sztárrá lett díva amerikai állampolgárként Párizsban hunyt el. A művésznőt harminc esztendeje, utolsó kívánságának megfelelően Berlinben helyezték végső nyugalomra. Sírján mindig van friss virág…
Sem ellenségei, sem rajongói nem felejtették el a 30-as, 40-es évek antifasiszta szexbombáját. A Potsdamer Platz-on az izgalmas Filmmuseum falain belül és azon kívül is találkozhatunk M.D. emlékével, hiszen nem is oly’ rég óta egy tér viseli a nevét a német főváros szívében. A közelmúlt egyik legsikeresebb színházi darabja (Judy Winterrel a címszerepben) a „Marlene” is a halhatatlan - hibáktól sem mentes - énekes celuloid világsztár pályáját fürkészi. A berlini Renaissance-Theater teltházas darabjára, pár héttel a bemutató után sem volt könnyű sajtójegyet szereznem! A tapssal kísért eddigi sok száz este azzal a reménnyel kecsegtet, hogy 2022-ben, a koronavírus-járvány csitultával, új szereposztásban (?) megint műsorára tűzi a meseszép magánszínház a brit szerzőnő, Pam Gems zenés darabját.
Az alkotó szerencsére annak a korosztálynak a tagja, amelyik még láthatta-hallhatta élőben Marlene Dietrichet. Az írónőre olyan mély benyomást tett a nemzetközi hírű díva egyénisége - a rivalda fényben magabiztos, az előadás előtt a lámpaláztól vacogó sztár két arca -, hogy papírra vetett egy remek muzsikával fűszerezett drámát. A „Marlene” premierje 1997 tavaszán volt: a londoni Lyric Theatre hónapokig játszotta viharos ünneplés közepette P. Gems életszagú művét. Ilyen előzmények után nem is kellett nagy bátorság ahhoz, hogy a „Marlene”-t bemutassák a német publikumnak is. Dietmar Pflegerl mégis keményfába vágta a fejszéjét. Hiszen az osztrák rendező Marlene Dietrich legszűkebb hazájában, Berlinben állította színpadra a háromszereplős darabot. Abban a világvárosban, melynek a hitleristák térnyerése idején fordított hátat „A kék angyal” főszereplője. Még dr. Josef Goebbels, a sátáni mosolyú propaganda miniszter gigantikus gázsi ígérete sem tudta visszacsábítani a horogkeresztes birodalomba a szupersztárt. Aki azért amerikai egyenruhában majdan visszatért romos hazájába. De erről majd máskor fogok mesélni!
Fotó: -a-