Mar a bú
| Bajnóczy Bella - 2022. 04. 24. 8:00:16 |
|
Ha nem találkozom naponta Szabó László alias Marabu karikatúrájával valamelyik napi- vagy hetilapban. Demokratikus fejlődésünk kétségtelen jele, hogy karikatúráinkon egyre több a császár, mármint Ferenc József - írta anno Árkus József,a Ludas Matyi főszerkesztője. Nos, Marabu politikai karikatúráin is rendre feltűnik egy másik császár, s mi ez, ha nem demokratikus fejlődésünk kétségtelen jele? S most itt az Oszt jónapot! című kötet Marabunak az elmúlt tizenkét évből válogatott karikatúráiból, melyek bohócruhába öltöztetik a valóságot. E kötetet lapozgatni igazi marabuli.
Amikor az Emmit csupán szeretnivaló keresztnévként
emlegették, volt nekünk egy egészségügyi miniszterünk, dr. Schultheisz Emil,
aki az irodája falán őrizte a róla szóló bekeretezett karikatúrát. Ezen a
mitológiai Atlaszként tartott a hátán egy rozoga, összedőlés előtt álló
kórházat. Valószínű, hogy a Karmelita kolostorban nincs ott a falon Marabu
egyetlen személyiség jellemzésébe sűrített és tizenkét év foglalatának is
számító rajzleleménye, melyen a Nagy Ő az íróasztala mögött ülve megjegyzi:
„Gogolákné! Ez tea. Én azt mondtam, kávét kérek!” Mire Gogolákné: „Bocsánat!
Azt hittem, taktikai okokból megint hazudni tetszik!” E karikatúra nyomán
stratégiai nyugalommal állapíthatjuk meg, hogy bármely vezető politikusról
készült karikatúra nem azonos a gúnyrajzzal.
De hát mi mindenről árulkodik az a
Marabu-produkció is, melyen Putyin nézeget egy sajtszelet helyett bankjegyekkel
csalizott egérfogót, melynek csapdájában a Nagy Ő vergődik és az orosz elnök
megjegyzi: „Nocsak! A magyarok már a spájzban vannak!” S persze, karikatúrával idézi a szerző
Propagandisztánt is, melyben a samesz médiai helyzetjelentést ad a főnöknek:
„Sajnos, nem jelenthetek teljes sikert: az agymosás csak akkor működik, ha van
hozzá agy is!” S találkozhatunk a Marabu-féle köztársasági elnökök
katalógusával is, melynek választéka zsinóron rángatott bohócokból áll.
Mi ez, ha nem egy kormányzás politikai röntgenképe? Marabu
rajzai ama összegzését is illusztrálják, mely szerint „Magyarországon a
felemelkedés lehetősége leginkább a Dubajba tartó magánröpcsiknek adatott meg”,
ahelyett, hogy egy polgári, demokratikus Magyarország született volna a
tucatnyi esztendőben. Marabu ezért a nagy idők nagy krónikása helyett inkább
kis idők kis krónikásaként tartja számon a karikaturista énjét. Ám még így is
teljesíti azt a kívánalmat, amely szerint a karikatúrának ki kell fejeznie egy
korszak humorát, jellegzetes eseményeit, figuráit. Rajzos történelmi csevegésre
vállalkozik, Oly magyar korban élünk, melyben az emberi jogok elférnek egy
söralátéten – sugallják Marabu rajzai. Melyek a tizenkét évet bezsebelő
zsebibabákra utalva a Zsebre tett állam, a Zsebre tett ország, a Zsebre tett
társadalom és a Lyukas zseb című fejezetekben sorakozva. A zseb szó
népszerűségét, gyakoriságát még az ereszcsatorna kifejezés sem tudta maga alá
gyűrni. A rajzsűrítmények e - például Nyaloncok, Illiberiáda, Loppáré,
Oligarchizmusok, Nem Putyin pincsije, Az önkormány félre rántása, Rezsirizsa.
Köztársaságtalanság alcímű - fejezeteihez a HVG egyik eminens publicistája,
Tóta W. András ad szellemes és míves szövegkíséretet, amolyan közelmúltbéli
miniesszéket.
Marabu karikatúrái többségükben szövegesek, párbeszédesek,
mégis többek, mint rajzos viccek. Bár sejtetik, hogy előbb születnek meg a
szövegpoénok, de e karikatúrák ugyanígy a lényeget emelik ki tömören,
szórakoztatóan, megfelelve a karikatúra eredeti jelentésének – az olasz
caricare azaz túlozni igéből származik. Hozott anyagból dolgozik, arról rajzol,
ami a hírekben megjelenik, a rajzaiba a lelkét is beleteszi, így teremtve meg a
politika családi albumát. Szellemesség, ötletesség, művészi színvonal – ezek a
karikatúra legfőbb ismérvei, de említhetjük az erkölcsi és filozófiai mélységet
is. S mindezt néhány vonallal kell megteremteni, hogy azonnal érthető és
felismerhető legyen. A karikatúra ugyanis nem összetett, hanem tőmondatokkal
kommunikál és az igazságra kíván rádöbbenteni. Marabu Oszt Jónapot című
karikatúra revüje kötetnyi rádöbbentés, az igazság kimondásával a kor
megvesztegethetetlen történetírása.
Mondják persze, hogy manipulatív világban a karikatúra is
lehet manipulatív. Azt is mondják, hogy kormánypárti kabaré ugyanúgy nincs,
mint zöld ló. Tudjuk persze, hogy vannak jobboldali, nemzeti humoristák.
Nacsából egyszerre kettő is. Az egyik a kormánytévében, a másik a
kormánypártban poénkodik. Miközben a kabaré, a karikatúra természeténél fogva
kritikus műfaj. Ellenzéki. A kabaré és a karikatúra nem hazudhat. Volt idő,
amikor a politikai elit nem szerette a karikatúrát, miként a hetvenes években a
karikaturista Sajdik Ferenc megjegyezte: „Tigrist már merek rajzolni,
minisztert még nem.” Ma már több minisztert rajzolnak, mint tigrist, ma ugyanis
hálás dolog karikaturistának lenni, hiszen a politika bőséges muníciót kínál.
Marabunak is. Akinek rajzain szinte mindenkinek hatalmas, majdhogynem ormótlan,
uborkaszerű orra van. Ez az egyik védjegye. Talán ezzel is jelzi, hogy egy
karikaturistának mindenbe bele kell ütnie az orrát.
Fotó: atlantiskiado.hu