RSS Feed

Vancsa válogathat?

NS - 2022. 01. 13. 8:54:46 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Vancsa válogathat?

Angliából származó értesüléseink szerint az angol bajnok Manchester Cityt is működtető City Football Group holding is érdeklődik az MTK 17 éves tehetsége, Vancsa Zalán iránt. A támadó szerződtetéséről előrehaladott tárgyalások folynak.

Decemberben a goal.com írt arról, hogy az NB I-ben, az MTK-ban 16 évesen bemutatkozó, azóta 13 élvonalbeli bajnokin szereplő és gólt is szerző Vancsa Zalánt több Premier League-csapat megfigyelője is szemmel tartja, a cikk konkrétan azt írta, a Premier League aktuális bajnokánál is felfigyeltek rá.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a Manchester Cityt is működtető City Football Groupnál valóban képbe került Vancsa Zalán szerződtetése azok után, hogy az ősszel az UEFA Ifjúsági Ligában négy mérkőzésen öt gólt és négy gólpasszt jegyzett.

Információink szerint nem a City Group az egyetlen neves érdeklődő, több angol klub is szívesen látná soraiban a magyar tehetséget, akinek az átigazolási ügyében előrehaladott tárgyalások folynak, és jó eséllyel a téli átigazolási időszakban megegyezés is születhet az ügyében.

Az még kérdés, Vancsa hol folytathatja a pályafutását, hiszen például a City Group is több klubot működtet világszerte, az egyik lehetséges forgatókönyv a belga Lommel lehetne ebből a cégcsoportból, de hozzájuk tartozik a spanyol Girona és a francia Troyes is. Ugyanakkor a szélső menedzselésében segédkező ICM Stellar ügynökség egyik vezetője, David Manasseh októberben úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy Vancsa Zalán a tehetsége alapján bármelyik európai topligába eljuthat.

Fotó: -a-
Lap tetejére