RSS Feed

Mi legyen vele?

Regös István - 2022. 01. 12. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Mi legyen vele?

Micsoda szenzációs ország vagyunk! Olykor az a legfontosabb nekünk, hogy keressünk egy áldozatot és azt kiáltjuk: „Könyörgöm, akasszuk fel!” mint a Valahol Európában című filmben is sokszor elhangzik. Máris megindul a roham, felsorakoznak a végrehajtók, őket megelőzve a tervezők, a célt ismerjük, benépesül a küzdőtér, a potenciális áldozat pedig vagy elmenekül, vagy állva hal meg, mint a fák.

A „Valakit tönkretenni” mozgalom óta tudjuk, nem kell semmi más, mint egy harsány kiáltás, trombitaszó, felhívás kivégzésre. Hirtelen sokan kerülnek elő, akik részt kérnek a koncból és élvezettel nézik, hogyan semmisül meg, akinek eddig az árnyékába sem mertek lépni.

A dráma a színpadra való

Azt hiszem, túl drámai ez a kezdés, finomítanom kell. Elmesélem, milyen egyszerű átélni azt az élményt, melynek során minden irányból lőnek rád, neked pedig nincs puskád. Valamikor, de nem túl régen (neveket nem mondok), volt egy nagyszerű, nagy tehetségű színész-rendező, sőt, legalább tíz évig színházigazgató. Utoljára talán igazán őt végezték ki hagyományos módon: megakadályozták, hogy tovább dolgozzon. Nem vagyunk ügyészek, nem a színész-rendező-igazgató élete érdekel minket, hanem a színdarab. Mi dönthetjük el, hogy jó darabot láttunk-e vagy sem? De azt tudom, amikor a színészek könnyes szemmel vagy mosollyal az ajkukon az előadás végén meghajolnak, olykor megölelik egymást és többnyire hálás szívvel megköszönik a rendezőjüknek, a színház vezetőségének a sikert. Miközben a nézők talán felállva tapsolnak. Páratlan érzés ez, amit csak megélni lehet, magyarázni nem. De a siker sok irigyet szül. Valaki kitalálta a „verbális abúzust”, még a szó környezetét is utálom, hiszen színházról beszélünk, nem vasgyárról.


És marad a sötétség

Egyébként tényleg, mit kellene csinálni a célba vett igazgatóval, főrendezővel, színésszel? Ezen gondolkodtam, miközben azt hittem, már vége van ennek a bűzös előadásnak. Nem tudjuk, valójában mit is csinált ez a bizonyos rendező? Kiadtak ugyan egy jelentést az esetről, de jelzem, azt is ki kellett perelni. Talán a viselkedésével lehetett valami baj, de az ilyesmit inkább az óvodában vagy a homokozóban szokták lerendezni. Ahhoz, hogy a színészek kiteljesedjenek, a színházuknak karaktere kell, hogy legyen és ismerjük be, ehhez néha kemény, parancsnoki viselkedésre van szükség. Az egyik színész megkérdezte, „Szabad-e szeretni azt a színész-rendezőt”, akinek nem írom le a nevét, hiszen, ami most történt, nem egyedi eset. Ha csúnyán beszélt velük, kérjen bocsánatot. Itt véget is ért szerintem a dráma. Ítélkezni csak a bíróság tud, az viszont eddig nem foglalkozott az üggyel. Milyen jó lenne, ha inkább Shakespeare-ről, Tolsztojról vagy éppen Gogolról esne szó, nem pedig a színházi magatartásról. A színház érzékeny és sérülékeny szervezet, melynek árt a külső háborúskodás, a hivatalnokok beavatkozása. Visszatérve az utolsó gondolatra, sajnálom, hogy ismét célkeresztbe került egy művész, akinek megint meg kell küzdenie a színházi bürokráciával. Szerencsére a művészet erősebb.


Fotó: Iró Zoltán
Lap tetejére