RSS Feed

David Bowie: pillanat az időben

Fehér Emma - 2022. 01. 10. 12:10:34 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

David Bowie: pillanat az időben

Január 7-én, egy nappal David Bowie születésnapja előtt debütált a popikon régóta várt újdonsága a 'TOY', így végre elérhetővé válik a legendás, korábban kiadatlan album három darabos CD és hat 10"-es bakelit változatban.

A 'TOY’-t David diadalmas, 2000-es Glastonbury-i fellépése után rögzítették. Bowie zenekarával együtt lépett a stúdióba, hogy az 1964 és 1971 között felvett dalait közösen újrainterpretálják. David azt tervezte, hogy megcsinálják az „old school” albumot a banda élő szereplésével, majd kiválasztja a legjobb felvételeket, és a lehető leghamarabb kiadja őket. Sajnos 2001-ben a „meglepetés”-album megjelenése elmaradt, és megfelelő technológia hiányában még jó néhány évig kellett rá várnunk. Húsz évvel az eredetileg tervezett megjelenés után most Bowie társproducere, Mark Plati ért a projekt végére, és elmondta: „A ’TOY’ olyan, mint egy pillanat az időben, amely az öröm, a tűz és az energia borostyánjában lelhető fel. Olyan emberek hangja hallható, akik örömükben zenélnek. David mindig is visszanyúlt korábbi munkáihoz, hogy a tapasztalatok prizmáin és új perspektíván keresztül vizsgálja őket – és most tökéletes párhuzamot alkotunk, ahogyan húsz évvel később újragondolom ezt a lemezt. Időről időre emlegette nekem David: „Mark, ez a mi albumunk” – Úgy gondolom azért mondta így, mert tudta, hogy teljesen vele vagyok az úton. Boldogan mondhatom végre, hogy most már ez mindannyiunké.
Fotó: entertainment.ie
Lap tetejére