RSS Feed

Kommunikációból elégtelen

Dalia László - 2021. 12. 22. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Kommunikációból elégtelen

A tények makacs dolgok, a magyar ellenzéknek 11 évre volt szüksége, hogy összeálljon, pedig rég be kellett volna látniuk, hogy Orbán csapdája csak így kerülhető meg. Amikor évekkel ezelőtt Heller Ágnes azt mondta, hogy technikai koalíciót kell kötni, mert különben sosem sikerül a Fidesz kormányt megdönteni, hevesen visszautasították. Heller már nem élte meg, hogy ezen az úton elinduljanak.

A hat ellenzéki párt összeállt, előválasztást tartottak, miniszterelnök jelöltjük is lett, de nagyon nyögvenyelősen alakulnak a dolgok. Állandó késésben vannak, a sajtóban üzengetnek egymásnak, könnyű muníciót szolgáltatva a kormánysajtónak. Állítólag néha találkoznak, beszélgetnek, s készül a program is, de az alapvetések továbbra sincsenek lefektetve. Így aztán össze-vissza beszélnek rezsicsökkentésről, minimálbérről, nyugdíjról, alkotmányról. Amikor Orbán két kézzel szórja a pénzt, s 19-re lapot húz, akkor pedig nem lehet felelőtlenül fecsegni, árulókat emlegetni, leostobázni a szavazókat. Kéne egy szóvivő, aki megfontoltan nyilatkozna napról-napra, miután megszűrte stábjával a legfrissebb információkat.

A városházi pimf ügyet is maga a városháza fújta fel, miután ügyetlenül kezelte. A főpolgármester esetlen, végig nem gondolt nyilatkozatai csak rádobtak még két lapáttal a kormánysajtó által felhabosított hangfelvételekre. Igaz. azok egy petákot sem értek volna, ha Bajnai nem sétál bele Gansperger csapdájába. Az egy másik történet, hogy ezek után bárki  kötne-e akár egy 2 forintos üzletet is Ganspergerrel. Vajon hogyan vették rá, hogy Bajnait átverje, majd összeesküvés-elméletekről pletykáljon, amit egyébként maga sem hisz el?

Persze, amikor Budapesten győzött az ellenzék, semmi jóra nem számíthatott. Orbán már akkor sem gondolta komolyan, hogy ő semmit sem tesz a város ellenére, amit a budapestiek nem akarnak. Ellenszélben egy világvárost vezetni nem éppen jó mulatság. Ilyenkor óhatatlanul felértékelődik a kommunikáció is, s ez nem pénzkérdés. Miért Karácsony posztolgat a facebookon és miért nincs szóvívője a városházának? Nem ez lenne a dolga Kálmán Olgának, aki amúgy épp ott dolgozik? Ez több, mint ügyetlenség, ez inkább dilettantizmus. Épp akkor, amikor a sajtó 90 százaléka a kormány kezében van, profi stábot kellett volna felállítani. Kommunikációs szakemberből egyébként Dunát lehet rekeszteni a  baloldalon, csak a rövidlátó politikusok nem kérnek belőlük. Azt hiszik, ehhez is értenek. pedig ehhez sem.

Fotó: Attila Molnár
Lap tetejére