RSS Feed

„Kinek képzeli magát?”

24.hu - 2021. 12. 07. 8:48:45 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

„Kinek képzeli magát?”

Jürgen Klopp novemberben tett egy kijelentést, amivel sikerült többeket magára haragítania. A Liverpool menedzserének szegezték azt a kérdést, megkönnyebbült-e, hogy márciusig nem lesznek válogatott események, mire a német így felelt:

Sokszor hallom, hogy most márciusig nem lesz válogatott szünet, de mintha januárban lenne egy kisebb torna Afrikában– felelte Klopp, az a „kisebb torna” pedig nem más, mint az Afrika Kupa, amit majd január 9. és február 6. között rendeznek Kamerunban.

Klopp csapatát elég érzékenyen érinti az esemény, Mohamed Szalah, Sadio Mané és Nabi Keita is hosszú hetekig nem áll majd rendelkezésre. Felkapta akkor a sajtó Klopp szavait, Afrikában többen is kikérték maguknak, mire ő úgy reagált, csak ironikus megjegyzés volt és ez nem jött át, szerinte sokan igazából csak félre akarták őt érteni.

Nos, a jelek szerint ezzel nem sikerült kimagyaráznia magát. A napokban ugyanis elterjedt a szenegáli szövetségi kapitány, Aliou Cissé nyilatkozata, amit többi közt a Sports Illustrated is szemlézett, és ami szerint az edző élesen bírálta nyilatkozata miatt Kloppot.

Kinek képzeli magát? Tisztelem a Liverpoolt, de Kloppot nem, aki alábecsüli az afrikai labdarúgást. Elvesztette az összes döntőjét, amíg Szalah, Mané és Matip nem segítették az első európai kupasikeréhez– mondta Cissé, aki a 2002-es világbajnokságon csapatkapitányként vezette negyeddöntőig Szenegált, és ugyanabban az évben ezüstérmet nyert az Afrika Kupán a válogatottal a (döntő büntetőpárbajában ő is hibázott).


Fotó: -a-
Lap tetejére