RSS Feed

Adventi programok és újévi koncert Szentendrén

mti - 2021. 11. 22. 8:29:35 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Adventi programok és újévi koncert Szentendrén

Adventi gyertyagyújtás, vásár, művészeti és kulturális programok, kiállítások és újévi koncert is várja az érdeklődőket november 28. és január 10. között Szentendrén.

    A szervezők tájékoztatása szerint újra ünnepi díszbe öltözik Szentendre történelmi belvárosa az adventtől vízkeresztig tartó ünnepi időszakra. A Fő téren a város karácsonyfája mellett az adventi koszorú, betlehem és világító hógömbök is helyet kapnak.
    Adventi vásár tartanak a sétálóutcában, ahol a helyi és környékbeli kistermelők árui mellett az ország más területeiről érkező kézművesek portékai közül is válogathatnak az érdeklődők.
    A négy adventi vasárnap délutánján ünnepélyes gyertyagyújtás lesz, amelyet ünnepi műsor, esténként pedig fényfestés egészít ki.
    Amitől jó a világ elnevezésű programsorozatban a város civil szervezetei, egyesületei jótékonysági akciókat, programokat szerveznek, hogy a bevételből támogassák a nehezebb körülmények közt élőket. December 18-án a Péter Pál templomban az esti mise utáni Adventi hangversenyen Musica Beata Vegyeskar és Új Szentendrei Kamarazenekar lép fel.  
    December 17-én a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében a Holle anyó varázslata című színházi produkció lesz látható.
    A Szentendrei Teátrumban rendezendő SzentEndrei Szalonban december 12-én Nagy Barbara festőművésszel és Németh Kristóf színművésszel beszélget Endrei Judit.
    December 18-án a k2 Színház Béke-betlehemi játék egy részben című előadását a MANK Galériában tekintheti meg a közönség. December 19-én Karácsonyi csillagok címmel a Szentendrén élő Fischl Mónika ad adventi koncertet a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Színháztermében. Az énekesnő vendége Dolhai Attila lesz. A Szamos Cukrászdában Karinthy Ferenc Dunakanyar című előadása december 27-én és december 30-án is látható lesz Szinetár Dórával és Makranczi Zalánnal a főszerepben.
    A Dunakorzón karácsonyi filmek várják a közönséget. Tiszeker Dániel Nagykarácsony című mozija és Dobó Kata új rendezése, az El a kezekkel a papámtól! című filmek mellett Steven Spielberg Oscar-díjas rendező West Side Story című musicalje is szerepel a műsorban.
    November 27-én, a középkori zenét játszó Bordó Sárkány zenekar lemezbemutató koncertet ad az Árpád Gimnázium kórusának közreműködésével.
     December 3-án a fennállásának 10 éves jubileumát ünneplő STOP Makarenko underground zenekar Stop Mikulás című műsorával lép fel. December 7-én a Borbély Műhely jazzquartet idei utolsó, szentendrei koncertjére készül.
    December 4-én rendezik a jótékonysági Mikulásfutást, városszerte pedig világító adventi kalendárium létrehozására buzdítják a helyieket.  
    Január 8-án az Borbély Műhely Újévi koncertjén vehet részt a közönség a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében, a vendég Szolnoki Péter lesz.

Fotó: -a-
Lap tetejére