RSS Feed

A szabadság örökösei

Dalia László - 2021. 11. 19. 8:00:07 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A szabadság örökösei

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter felkészült, jogban fölöttébb járatos politikus, mégis mióta hivatalt visel, egyre nagyobbakat mond, s utólag ezt legfeljebb azzal magyarázhatja, hogy ez a hivatali munkásságának a része.Ez persze cinikus érvelés, de az Orbán kormányban máskülönben két napig sem tölthetne be bármilyen komoly posztot.

Gulyás szerint azért van különösen nagy tétje a választásoknak, mert csak a jelenlegi kormányoldal a szabadság örököse, akinek a demokratikus meggyőződése megkérdőjelezhetetlen. És itt a miniszterelnökre, az államfőre és a házelnökre hivatkozik, akik "a diktatúra, az elnyomás időszakában is a jogállam fontosságát hangsúlyozták, s a nyolcvanas években a fizikai elnyomással, a személyes egzisztencia tönkretételével szembenézve foglaltak állást a szabadság és a demokrácia mellett." Ez nagyon jó érv lenne, ha az illető urak nem felejtkeztek volna el arról, mit mondtak és képviseltek 32 éve. Ha ugyanis a jogállam normáira emlékeztetik őket, azzal vágnak vissza, hogy ugyan ki mondja meg, mi a jogállam. Érdekes, 32 éve még pontosan ismerték a definíciót. Mostanra felépítettek egy olyan rendszert, amelyben minden fontosabb posztot az ő embereik töltenek be, még díszként sincs az Alkotmánybíróságban vagy éppen a Médiatanácsban ellenzéki és beszántották többek között a Népszabadságot, s elvették a frekvenciát a Klubrádiótól. A nettel baj van, azt nem lehet ilyen egyszerűen elzárni. A köztévé önmaga karikatúrája, oda ellenzéki képviselő be sem teheti a lábát. Előbb látunk vitát a magántulajdonban lévő, jobboldali csatornán...

Gulyás nyakatekert érveléssel próbálja taccsra tenni az ellenzéket és közben komplett hülyeséget állít elő. Előveszi az alaptörvényt, amely az államadósság korlátairól szóló kitételt is tartalmaz, szerinte ez önmagában ok arra, hogy politikai ellenfeleik nem kedvelik az alkotmányt, "az ő kormányzásuk ugyanis mindig az államadósság drámai növekedésével járt." Ez így nem igaz, mert az ellenzéknek sem az a mániája, hogy államadósságot generáljon, hiszen akkor a saját sírját ásná. Ellenben 2008-ban volt egy világgazdasági válság, amikor valóban a 80 százalékot ütötte az államadósság. A Fidesz szerencséjére, ők békésebb időkben kerültek kormányra, sőt mondhatjuk, mindenféle túlzás nélkül, hogy egy felívelő korszakban. És csökkent az államadósság, bár nagyon azért nem erőltették meg magukat, a magánpénztárakból elvitt 300 milliárdot sem arra költötték. Viszont pandémia idején a az Orbán kormány is elszállt, Gyurcsányi magasságokba emelte az államadósságot. Most akkor a saját alkotmányának a farkába harapott?

Gulyás amúgy mértéktartó volna, s most is mondhatott volna kisebb hazugságot, de ugye a hivatal. A főnöke is mindig a magyarokra hivatkozik, pedig a fél ország nem vele van, sőt mélységesen nem ért vele egyet. Orbánt ez nem zavarja, mert kinevezte magát a szabadság örökösének. Amikor a Nagy Imre temetésén megismerte ország-világ, már akkor is nagyot mondott. Utólag a fideszes papagájok már azt állítják, hogy ő zavarta ki az oroszokat. Ám ez sem igaz, sőt azóta már a Nagy Imre szobrot is elvitették. És ez az Orbán már nem is emlékeztet arra a szakállasra, őt már csak a hatalom érdekli, a szabadság csak egy panel az ő szótárában...

Fotó: -a-
Lap tetejére