RSS Feed

A nagy vakcinaháború

Dalia László - 2021. 11. 13. 8:00:56 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A nagy vakcinaháború

Jó cím, ez "A nagy vakcinaháború", de csak a fele igaz, hiszen nincs itt semmiféle igazi háború, csak a kulissza mögött. A vakcinák hatékonysága ugyanis egyértelmű. Minden adat szerint a kínai Sinopharm, amit maga a miniszterelnök reklámozott, nem sokat ér, de kínos lenne ezt visszaigazolni. Magyarország az egyetlen állam közel,s távol, amely nem szolgáltat adatot a kórházi betegekről.

Sejtettük, hogy a minden irányból érkező tiltakozás ellenére, azért nem adnak ki adatokat a klinikai kezelésekről, mert kiderülne. hogy a kínai vakcina nem sokat ér, vagyis akiket azzal oltottak, azok súlyos tünetekkel kerülnek kórházba, esetleg lélegeztető gépre. Ez ugyanis óriási támadási felület lenne Orbán ellen, aki állítólag maga is azt kapott és többször kiment a reptérre, hogy fogadja a legdrágábban vásárolt vakcinát, amit most Afrikában és másutt osztogatnak. Hihetetlen pazarlás és egyúttal hatalmas átverés. A miniszterelnök viszont elveszítené a fél arcát, ha ez feketén-fehéren kiderülne. nem véletlen, hogy sokan nem bíztak a kínai oltásban, hiszen azt nem vizsgálta be az európai ügynökség, mert mindmáig be sem adták a papírokat. Vajon miért nem?

Nos, ha eddig csak sejtettük, a titkolózásnak a kínai vakcina gyengesége az oka, most már majdnem biztosak lehetünk benne. Eddig ugyanis arra hivatkoztak, hogy nincs kórházi összesítés, ami egyenesen nevetséges. Viszont most az orosz hírügynökség, a TASSZ  közölte, hogy az orosz egészségügyi miniszter magyar adatokra hivatkozva bizonygatta a szputnyik hatásosságát. E szerint a több, mint egymillió magyar közül, akiket az orosz vakcinával beoltottak, a fertőzöttek aránya nem haladja meg a 3-4 százalékot, mindössze 0,4 százalékuk lett súlyos beteg, a halálesetek pedig extrémen ritkák. Még nevethetnénk is azon, honnan kerültek elő hirtelen az adatok és miért kapja meg Moszkva,a mit Budapest nem érdemel meg. ha nem lennének a  titkolózásnak súlyos következményei.

A birodalom nyelve című Ottó Klemperer könyv épp arról szól, hogy Hitler lenézte a német népet és etette őket rendesen, akik olyan fanatikusan hittek benne, hogy még azt sem kérdőjelezték meg, miért kell nekik mindenáron minél több gyereket szülni, amikor a Führernek egy sem volt. Itt is más nyelvet beszélnek, a valóság és a propaganda gyakran köszönő viszonyban sincs. Meddig élhet egy rendszer, amely elhallgat és letagad tényeket, vagyis hülyének nézi az embereket?




Fotó: -a-
Lap tetejére