RSS Feed

Dilemma

Regös István - 2021. 10. 30. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Dilemma

Egy képes újság életének három szakasza van. Az első, talán a legboldogabb, amikor megjelenik egy évfolyam első számaként. Második, ami érzelmileg inkább a robotos munkára hasonlít, mert valahogy azt hiszi minden kiadó, hogy a lap örökké meg fog jelenni. Ez azonban egy nagy, buta vágyálom. Először is egy idő után még a legjobb újság is unalmas lesz, már szinte ismételi önmagát.

Kifárad és már a kiadó is azon gondolkodik, hogyan lehet megújítani. De erre a harmadik életszakasz válaszol. Megszűnik! Ez nagyon szomorú pillanat, ezért aztán a lapot kiadók összefognak, és még megpróbálják a nehézségeket megoldani.

Montecuccoli: Mi kell a háborúhoz? Pénz, pénz, pénz!

Sokféle megoldás van, de csak egy igazán lényeges, úgy hívják: pénz. Emlékszem, amikor a MIX Magazin gondolata fölmerült, páran összeálltunk, alkotók, szponzorok és hosszú vajúdás után MIX Magazin néven bemutatkoztunk az olvasóközönségnek. Az első szám előtt az alapító főszerkesztő félénken javasolta a szerkesztőbizottságnak, hogy három hónapra indítsuk el a lapot, mérjük meg a fogadtatását, és ha van rá kereslet, folytassuk tovább. És itt jön az legundokabb mondat, ha nincs rá kereslet, meg kell szüntetni. Igaz, még nem kötött minket érzelmi szál egymáshoz, sem a laphoz, de az mégis nagy dolog, hogy ez a mi kis alkotásunk most már a huszadik évfordulójára készül.


Egyenlőtlen fejlődés

Egy kissé ugyan lemaradva, de éppen abban az időben kezdett nyomulni az internet és ezzel egy időben az internetes lap. És mi, régi motorosok, csak úgy legyintettünk egyet, mit akar ez a semmit nem érő internet? Ott beleírsz egy mondatot, akármit, legyen egy jó címe és már mennek is tovább a kizárólagos internetolvasók. Valahogy úgy éreztük, hogy nem lehet versenytárs az internet a nyomtatott lapoknak. De bizony, hogy az lett! Amikor elkezdtek a tévék hivatkozni az internetes újságokban olvasottakra, megnőtt az ázsiója az elektronikus újságoknak. Elsők között is kivívta a vezető helyet az Index, s úgy állt a média élére, hogy észre sem vettük. És tetszik, nem tetszik, el kellett gondolkodnunk, hogyan tovább.

Mégsem hittünk benne

A szerkesztőség véleménye is megoszlott. Az öreg csatalovak összefogtak a fiatal csikókkal és megpróbálták a lehetetlent, versenyhelyzetbe kerülni és érdeklődést kiváltani. Mindent megpróbáltunk. A MIX Magazinok mellé az eladóhelyeken ajándékot is adtunk, hogy az olvasó közelebb kerüljön hozzánk. Ma már az interneten ugyanis szinte mindent meg lehet találni. Egy hézag van, amit egyébként mostanában fejlesztenek, hogy ne csak a címlap éljen, hanem kínáljon olvasnivalót is. Abból indultunk ki, hogy vannak olyan olvasók, akiknek még igényük van gazdag gondolatokra, akik még szeretik kézbe venni az olvasnivalót. Többször készítettünk közvélemény-kutatást is. Nagyon sok olyan olvasóval találkoztunk, akik a mi örömünkre elmondták, hogy az első betűtől az utolsóig elolvassák egy hónap alatt a lapot.


Minden válság egy kis reményvesztés

Még a pandémia kitöréséig is voltak nagyon nehéz pillanataink. A gazdasági világválság majdnem agyonütött minket, de talpra álltunk. Csupa olyan kollégával dolgoztunk, akiknek volt ereje együttdolgozni, együttműködni és jó cikkekkel teli lapot adni a közönségnek. Mit lehet azért tenni, hogy ne csak hírzabálók legyünk, hanem igényességre is törekedjünk? Nehéz a képeslapoknak, nehéz nekünk, akik készítjük. És most ráadásul itt a pandémia negyedik hulláma. Utálom ezt a szót, a tartalmát még inkább és most jövök rá, milyen gyorsan hullámzik ez a kor. Úgy alakul a piac, hogy minden fontosabb, mint a reklám, főleg, ha hagyományos értelemben vesszük, amikor még szinte mindent elfogadható áron lehetett reklámozni. Reklám most is van. Csak nagyon nagy világcégek képesek előkelő helyeken reklámozni. És nekünk ide kell tartozni. Szépet, tartalmasat, igazat kell írni. A nyomtatott lap képes összemérni az erejét az internetes újságokkal. És nem veszít mindig.

Internet kontra MIX Magazin

Óriási a dilemma ilyenkor, mit csináljunk, hogy csináljunk. És én még mindig hiszek abban, mert egy naiv, vén munkakutya vagyok, hogy jó a kitartás. Valahogy össze kellene kötni elsősorban a hírek tömegét szállító internetet az újságokkal. Biztos vagyok benne, mint ahogyan azt az elején jeleztem, van igény. Nagyon sokan vannak, akik szeretnek olvasni, akik többet akarnak tudni, mint hogy elütötte, megette, megitta, stb. A híreket látja, de szinte csak a szemével, mert a tudatáig sem ért el a hír, már ott az újabb. Emlékszem, két-három éve egy cigányfiúról írtunk, aki azóta sajnos meghalt, többen olvasták el az életművét, mint gondolnánk és ezek a hírek adnak erőt, hogy tartsunk ki. Aki rendszeresen olvassa a MIX Magazint, azoknak hálás köszönet és azoknak is, akik mesélnek barátaiknak erről az újságról.

Utóirat: már ezeket a küzdelemről szóló sorokat sem jókedvemben írom, csak úgy harc közben. És a nekrológ, remélem, még várat magára!


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére