RSS Feed

Nőket futtatott a frontember

mti - 2021. 10. 12. 9:36:15 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt - tájékoztatta a fővárosi fellebbviteli főügyész kedden az MTI-t.

    Medveczky Gábor közölte: a Fővárosi Ítélőtábla a napokban a tavaly novemberi - kerítés, csalás és kitartottság miatt hozott - elsőfokú ítéletet azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy mintegy 2,7 millió forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt az elsőrendű vádlott, a volt popénekes ellen.
    A vádirat szerint V. Zsolt két társával 2010 és 2011 között hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba magyar nőket közvetített és utaztatott ki. A bordély vezetője jutalékot fizetett ezért, emellett a volt énekes a nőktől havi díjat, valamint a prostitúcióból származó jövedelmükből részt is kért és kapott.
    Az elsőrendű vádlott három ügyfelétől megtévesztéssel milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, de magára és az együttesre költötte - olvasható a közleményben.


Lap tetejére