RSS Feed

Avantgárd és kultúra, Kávé tejjel Szegeden

Tegyi Tímea - 2021. 10. 13. 8:00:22 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Avantgárd és kultúra, Kávé tejjel Szegeden

Október 14-én 18 órától a Hági Udvar és Étteremben Szegeden (Kelemen u. 3.) a Prae Kiadó két könyvének a bemutatása lesz. Először Seregi Tamás új elméleti könyvét a szerző Orcsik Rolanddal, majd Lázár Bence András verseskötetét a költővel Bajtai András mutatja be.

Seregi Tamás délelőtt a Szegedi Egyetem egy tanóráján tart előadást a könyvének elméleti belátásairól az egyetemi hallgatók előtt. Ezt követően este 18 órakor Orcsik Roland egyetemi tanárral, költővel, műfordítóval mutatják be közösen a Jövőbe szédülő lendülettel – Avantgárd és kultúra című kötetet. Az eseményen való részvételt a Facebook-on is lehet jelezni az alábbi oldalon. 

Seregi Tamás Létezik-e művészet kultúra nélkül, és van-e értelme kultúráról beszélni úgy, hogy a művészetet nem tekintjük annak részeként? Milyen új problémákat, helyzetet, felismeréseket eredményezett a történeti avantgárd a művészet és a kultúra összetett viszonyában, és milyeneket a neoavantgárd?

Seregi Tamás könyve ezekre a bonyolult kérdésekre keresi a választ. A kötet első felében a történeti avantgárdról, Kassák Lajosról, majd a neoavantgárd egyes dilemmáiról, Moholy-Nagy Lászlóról, Kállai Ernőről, Tamkó Sirató Károlyról olvashatunk egymással számos tekintetben összefüggő, a kérdésirányok kijelölésében és a válaszokhoz vezető út kialakításában konzekvens esettanulmányokat. A könyv második része nagyívű esszé művészet és kultúra nyugvópontra nem jutó kapcsolatáról: része-e a művészet a kultúrának, vagy bizonyos változatai mindig is kívül estek azon, éppen amiatt, mert nem voltak képesek műveleti területté válni, azaz domesztikálódni? A művészet és a kultúra felvilágosodás utáni története elvezet napjaink nagyon is gyakorlati kérdéséhez: mi a szerepe a művésznek a kulturális termelésben?

19 óra

A szegedi Lázár Bence András Kávé, tejjel című verseskötete a 92. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Prae Kiadó gondozásában. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget Bajtai András költő, műfordító, újságíró.

Lázár Bence AndrásLázár Bence András negyedik verseskötete üres parkokon keresztül, sugárúti fák közt, elegáns égbolt alatt vezeti olvasóját az érzelmek labirintusába, ahol minden elágazásnál dönteni kell, merre tovább. Az út önmagában is számos veszélyt rejt, de egy ponton meg kell küzdeni a Minótaurusszal, és ehhez szükség van Ariadné segítségére is. A csapda az, hogy minden olyan ismerősnek, megfoghatónak, szinte hétköznapinak tűnik, de amikor közel kerül egy autópálya vagy a szeretett nő, kiderül, hogy a konkrét helyzetek bonyolultak és átláthatatlanok. Az élet terei is másként működnek: egy lisszaboni utazás átmenetisége ellenére nagyobb biztonságot ad, több kapaszkodót nyújt a világban való eligazodáshoz, mint a mindennapok jól ismert helyszínei.

A versek a szerelem, a szeretet, az élet folyamatos újragondolása és az önértelmezés nehézségeinek részleteit sűrítik egy hol elbizonytalanodó, hol titokzatos, hol töredékes, hol nagyon szókimondó költői nyelvbe.

A kötet elérhető a Prae Kiadó webshopjában

Itt lehet csatlakozni a Facebookon az eseményhez.

Az eseményekre a belépés ingyenes. 

Fotó: facebook.com
Lap tetejére