RSS Feed

Lépcsőzetes munkakezdést rendeltek el Bukarestben

mti - 2021. 10. 10. 12:46:32 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Lépcsőzetes munkakezdést rendeltek el Bukarestben

Csendőrökre bízták a távolságtartási és maszkviselési kötelezettség betartásának ellenőrzését, és elrendelték a lépcsőzetes munkakezdést szombaton Bukarestben, ahol Romániában a legtöbb ember fertőződött meg koronavírussal az utóbbi időszakban.

    A fővárosi járványügyi operatív törzs határozata szerint minden, ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató intézménynek és magáncégnek át kell térnie a távmunkára, ahol pedig a tevékenység jellege ezt nem teszi lehetővé, be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést. Az intézkedéssel elsősorban a tömegközlekedés zsúfoltságát szeretnék csökkenteni, ennek érdekében a járatok számát is növelik. A piacokon, és más zsúfolt helyeken ezentúl csendőrök fogják ellenőrizni a védőmaszkok közterületen immár szabadban is kötelező viselését.
    A fővárosban - az ország másik 88 városához és 427 községéhez hasonlóan - 20 óra után már csak a beoltottak és a betegségen az utóbbi fél évben átesettek léphetnek az utcára, az üzleteknek legkésőbb 22 órakor be kell zárniuk, a vendéglátóhelyekre és rendezvénytermekbe pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni.
    Jelenleg a főváros a legfertőzöttebb, Székelyföld pedig a legkevésbé fertőzött térsége Romániának. Bukarestben egy hónap alatt tízszeresére emelkedett a fertőzési ráta, amely szombaton már elérte a lakosság 12,65 ezrelékét. A főváros metropolisz-övezetének számító Ilfov megyében a lakosság 13,6 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az utóbbi két hétben.
    A székelyföldi megyék továbbra is a fertőzöttségi lista utolsó helyein vannak: Kovászna megyében 2,1, Hargita megyében 2,3, Maros megyében pedig 3,3 ezrelékes volt szombaton a kéthetes fertőzési ráta.
    Romániában enyhén lassulni kezdett a fertőzés terjedésének üteme: míg az utóbbi hetekben a napi fertőzésszám rendre meghaladta a kéthetes mozgóátlag másfélszeresét, szombatra a növekmény 30 százalékra csökkent. Az utóbbi 24 órában valamivel több mint 14 ezer embernél diagnosztizálták a fertőzést.
    Ezen a héten harminc százalékkal emelkedett a fertőzések száma az előző héthez képest, míg korábban hétről hétre hatvan százalékkal emelkedtek az esetszámok.
    A szombati jelentésben 282 haláleset szerepel: ez elmarad ugyan az előző napi 350 feletti rekordtól, de így is negyven százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát.
    A túlzsúfolt kórházakra nehezedő nyomás közben tovább növekedett: immár 15 550 fertőzöttet kezelnek kórházban, közülük csaknem 1600-at intenzív terápián. Florin Citu ügyvivő miniszterelnök a megyei közegészségügyi vezetőkkel tartott távértekezletén azt mondta: az a célkitűzés, hogy 2000-re emeljék a koronavírusos fertőzötteknek elkülönített intenzív terápiás helyek számát, ezt azonban csak a szakszemélyzet áthelyezésével lehet megvalósítani, ezért az érintettek áldozatkészségére apellált.


Fotó: -a-
Lap tetejére