RSS Feed

A béke angyala

Regös István - 2021. 09. 30. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A béke angyala

Nem tudom, hogy most panaszkodom vagy dicsekszem, de a vírusról szóló írásaim miatt még a barátaim is inkább letoltak, mint megdicsértek. Mindezt azért vagyok kénytelen leírni, mert ezeket nagyon sokan olvasták. A kemény kritikai válaszuk az volt, hogy valami vidámat is kellene már írni. Én viszont válaszul megjegyeztem, hogy nem sok vidám téma jut az ember eszébe, miközben tízezrek halnak meg a Covid vírus okozta fertőzéstől.

Gondolkodásra késztetett azonban, mi lehet az a vidámabb, gondűző téma, ami enyhítheti  a járványtól való félelmünket. Látják, kedves olvasóim? Alig írtam valamit ebben a dolgozatban, máris a Covid a vége, de mivel öreg róka vagyok, érzem, hogy van egy olyan téma, ami vidám, összeköt, és nem elválaszt bennünket.  

Sportvarázs

És ez a sport. Tessék megfigyelni, hogy amint a sportot kedvelők ismét megtölthették a lelátókat, például a futballmeccseken, máris érezhető volt az együttlét öröme! Ez a felszabadult öröm persze azonnal eltűnt a zárt kapus meccsekről. Istenem, megint a pandémia mezejére tévedtem, pedig csak vidám témákat igyekszem keresni. A bokszban, a ketrecharcban félig agyonverik egymást, szóval, ez sem vidám téma. Hát, akkor mi legyen? Atlétikát nem nagyon közvetítenek, az úszásnak nincs a szezonja, a Forma-1 nekem unalmas, szóval, meg vagyok lőve. Kedves Gábor, Gyuri és sorolhatnám a többieket, segítsetek már témát találni, ami vidám és feldob! Nagyon szerettük az olimpiai közvetítéseket, de legutóbb sajnáltuk a versenyzőket, hiszen milyen sportverseny az, amit élőben, a járványra való hivatkozással nézők nélkül rendeznek? 

Tisztelt Ász! tenisztorna

A fehér sport béketeremtő ereje

Ekkor jutott eszembe, hogy van egy sport, úgy hívják, hogy fehér sport, vagyis tenisz, ahol nincs testi érintkezés, ahol a szabályok évszázadosak. Hála istennek van az országban néhány sportot szerető rendezvényszervező gárda, ahol megszerveznek különböző nevekkel fűszerezett teniszversenyeket. Ezek nagyon népszerűek, össze lehet kötni baráti kapcsolatokkal és személyes élményekkel távozhatnak. A teniszben mindenki győz, ha játszik. Hadd ragadjak ki egyet közülük, akik, természetesen betartva a feltételeket (szükséges oltások, kézmosás, játék közben szabad maszk nélkül űzni ezt a szép, fehér sportot). Az ilyen társasági tenisz összeköt. Erre jött rá Forgács István, a HGS PR és Rendezvényszervező Ügynökség Kft. tulajdonosa és izgalmas teniszversenyeket rendez. Többek között, politikusoknak, gazdasági vezetőknek teremt kikapcsolódást. Érdekes módon azok, akik a parlamentben akár „vérre menő” politikai küzdelmeket vívnak, azok a legnagyobb békében és emberi jó kapcsolatban vesznek részt egy ilyen tenisztornán. Legutóbb teltház volt a Tisztelt Ász! nevű versenyen és minisztertől különböző állami funkciókat betöltő emberekig zajlottak le a küzdelmek.

Tisztelt Ász! tenisztorna

Íme, a vidám téma!

Akik személyesen ott voltak, akár csak nézőként is, azt mondták, miért nem írsz erről? Miért nem arról írsz, hogy nemcsak egymásnak feszülésekből áll a világ, hanem békéből, nyugalomból és sportszeretetből is. És milyen igaz! Akár csak néző vagy, akár te magad is részt veszel teniszversenyeken, vagy más sportrendezvényen, hozzájárulsz egy jobb emberi érzéshez. Nevezzük úgy, hogy a sport békét hirdet. Érezni a levegőben, hogy csak a sport izgalmai számítanak, úgyhogy ebben a cikkben nem írunk a pandémiáról, bár tudjuk, hogy van, de a sport még ahhoz is hozzásegíti az embereket, hogy erősebb fizikummal, jobb lélekkel küzdjenek meg a Coviddal és a vírus egyre kevesebbet szerepeljen a napi hírekben. Jaj, már megint leírtam a nevét, de csak azért, hogy tudják: sport, sok-sok kézmosás, fertőtlenítés, távolságtartás, ez legyen a jelmondat!

Tisztelt Ász! tenisztorna


Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére