RSS Feed

Búcsú a lecsótól

Bajnóczy Bella - 2021. 09. 28. 8:00:21 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Búcsú a lecsótól

Ha a lecsó működik, az ország is működik. Olyannyira igaz ez, hogy a minapi, „friss és hasznos információk nyugdíjasoknak” besorolású kiadványban a népszerű színművész pikáns lecsó receptjét kínálja nyugdíjasoknak, csirkefarhát helyett virslivel. Jelezve, hogy annyi mindennel társítható ez az egyetlen mediterrán magyar étel, amelyről elmondható: ahány ház, annyi lecsó. Sőt, ahány hozzávaló, annyi lecsó. Érdemtelenül lett e pompás étel egy lesajnáló szólás, a „Sebaj, majd megy a lecsóba!” főszereplője. Mert a lecsó nem az a konyhamalac, ami mindent felfal,ami belekerül.

Néhány napja beköszöntött a csillagászati ősz, s ezzel együtt elköszönt a képzeletbeli Michelin csillagos ételünk, a lecsó is, amely, tetszik, nem tetszik, minden ízében nyári eledel. Mert hát milyenek is azok a konzervlecsók, a télire eltett üvegcsés lecsótartozékok, melyeket főzés közben fel kell turbózni vöröshagymával, miegymással. Abból már eleve hiányzik a nyár lehelete, a nyár napfény érlelte, s a kertből frissen szedett paprika, paradicsom zamata. Melyek nélkül a lecsó legfeljebb hamiskás lecsó, olyan, mint amit fólia alatt érlelt hozzávalókból hozunk össze. A konzervált lecsóalapok legfeljebb a lecsós szeletekhez használhatók, esetleg a bakonyi borda szószához sűrítéshez. Szóval, az igaz lecsó nyáron készül, bónuszilag a szabadban, olykor ízfokozó és zamatösztönző viták közepette.

Nem véletlen, hogy a lecsó fölötti vitákról majd’ negyven éve még novella is született Simonffy András tollából ugyane címmel: Az igazi lecsó. Ebből „főztek” azután rádiójátékot is, melyben magyar származású Nobel-díjasok, köztük magfizikus és biofizikus vitatkozik azon, miként is kell elkészíteni az igazi lecsót. A való világban persze több ezer, Nobel-díj nélküli perlekedik egymással az igazi lecsó receptje miatt. S nyilván nem fülemüle-pör szinten mennének neki Krúdy Gyulának, aki a gyomor örömeiről szólva úgy vélte, hogy a paradicsommal és a paprikával csak úgy, önmagában áldozzunk a gasztronómia oltárán, télen viszont együnk lecsót. S hogy mennyire az irodalom sztárjává nemesedett a lecsó, az is jelzi, hogy Cserna-Szabó Andrást is megihlette, amikor Szügyig a szaftban címmel értekezett a lecsóról. Nos, aki ezt elolvassa, bizonyosan nekiáll lecsózni.

 Cserna-Szabó szerint „a lecsó a magyar gasztronómia mezítlábas gyalogosa” és „a pörkölt diktatúrája elleni forradalom”. A mi lecsónk ugyanis nem zöldségpörkölt. A legdemokratikusabb mediterrán ételünk, hiszen mindenkinek megvan a maga receptúrája, mindenki a saját lecsóleleményére esküszik. A lecsó sokszínűségét mutatja, hogy a kérdések özöne társul hozzá. Liba-, sertés vagy füstölt szalonna zsírjával indítsunk?  Karikára vágjuk a paprikát vagy hosszában kerüljön a lábasba/bográcsba? Benne hagyjuk a csumáját vagy sem? Meghámozzuk-e a paradicsomot vagy a végén halásszuk ki a héjdarabkákat? Előbb dinszteljük meg a hagymát és erre rakjuk a paprikát, paradicsomot vagy mindent együtt kezdjünk főzni? Kerüljön bele pirospaprika, fokhagyma vagy nem? Virsli, lecsókolbász, szárazkolbász, lángoltkolbász, esetleg velő illik-e hozzá jobban? Rizzsel, nokedlivel, tejföllel, tojással, gombával, tarhonyával,vagy zöldbabbal dúsítsuk?  Esetleg gallkakasosan cukkinivel, padlizsánnal, patisszonnal?

 Mindenkinek megvan a maga válasza. S mindenkinek meg lehet a maga igaza. Ettől olyan zseniális étkünk a lecsó, melytől most a magam részéről hónapokra búcsút veszek.

 

 


Fotó: lecsogyorsetterem.hu
Lap tetejére