RSS Feed

Balog Zoltán: a család Isten ajándéka

mti - 2021. 09. 23. 17:06:37 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A család Isten ajándéka, része a teremtés rendjének - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson csütörtökön a Várkert Bazárban. A református püspök előadásában arról beszélt: nem elég racionálisan belátni, hogy az emberiség és a nemzet jövője a család és politikai stratégiát, gazdasági programot építeni erre a belátásra

    Úgy fogalmazott: "mi - keresztyének - a családot teremtési rendnek tekintjük, ami azt jelenti, hogy az életünknek nem valamilyen szabadon választott, elképzelt, kitalált, hol népszerű, hol kevésbé népszerű formája, hanem Isten teremtő szándékában gyökerezik, ő akarta, hogy családban éljünk".
    A racionális érv a családok megerősítése mellett a jövőért érzett felelősségből fakad, de ami "belülről mozgat", az a meggyőződés, hogy a család Isten ajándéka.
    Balog Zoltán szerint a "teremtés rendje változhatatlanságot sugall", miközben az élet és a párkapcsolati kultúra folyamatosan változik. "A mi dolgunk", hogy fölfedezzük a változó világban azt, ami változhatatlan. A nagy kérdés, hogy hogyan lehet azt, ami örök, megvalósítani abban, ami változó, ideiglenes - vélekedett.
    A válasz: a hűség. A tanításhoz, a kinyilatkoztatáshoz "vagyunk hűségesek, és úgy gondoljuk - még ha ez provokatívan hangzik is -, hogy akkor lesz jó az életünk, a házasságunk, a családunk", ha az Isten igéjéhez való hűségből következik - mondta Balog Zoltán.
    Marion Maréchal, a francia Szociológiai, Gazdaság- és Politikatudományi Intézet (ISSEP) főigazgatója előadásában arról beszélt, hogy megtérülő befektetés a családok támogatása. Az ember ugyanis sok, a társadalom számára hasznos képességet a családban sajátít el.
    Példaként említette, hogy a gyermekek körülbelül 20 éves korukig tanulnak, mielőtt "termelő" tagjai lennének a társadalomnak, és ezt az oktatást egyedül az állam nem képes biztosítani. Továbbá az emberek  a családban tanulják meg az együttélést, a szolidaritást, itt kapnak és adnak érzelmi támaszt, amit az állam szintén nem képes nyújtani polgárainak.
    Arról is beszélt, hogy Franciaország demográfiai mutatói jobbak a többi európai ország adatainál. Megemlítette ugyanakkor, hogy a 2018-ban Franciaországban született gyermekek egyharmadának legalább az egyik szülője bevándorló hátterű, úgy hogy a harmadik, negyedik generációs bevándorlók már nem számítanak bevándorló hátterűnek.
    A bevándorló hátterű nők szülési rátája 2,73 százalék, míg a francia nőké 1,9 százalékos. Az illegális bevándorlók gyermekeivel is számolva  2060-ra a francia származású franciák kisebbségben lesznek Franciaországban.
    A francia családok támogatása nélkül nem kizárt, hogy 50-60 éven belül Franciaország muszlim köztársaság lesz - tette hozzá Marion Maréchal.
    Christiaan Alting von Geusau, a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának (ICLN), elnöke előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a az élethez szükséges stabilitást egyedül a család képes megadni. 
    Mint mondta, az általa alapított iskolában megfigyelhette, hogy azok a korábban jó tanuló gyerekek, akiknek a szülei elváltak, kivétel nélkül szinte "megsemmisültek", szüleik válásakor.
    Beszélt arról is, hogy a klímaváltozás és a természetvédelem fontos téma, de ugyanennyit kellene beszélni az ember védelméről is.
    Ferenc pápára hivatkozva bűnnek nevezte az abortuszt, amelyért  felelősség terheli a terhes nőket elhagyó férfiakat, és azokat a társadalmakat is, amelyek egyetlen megoldásként a terhességmegszakítást tudják felkínálni a reménytelen helyzetben lévő nőknek ahelyett, hogy gyermekük felnevelésében segítenék őket. 
    Jaime Mayor Oreja, Spanyolország volt belügyminisztere, az "Egy Közülünk" (One of Us) szövetség elnöke a családot az igazság intézményének nevezte előadásában. A család az egyetlen hely, ahol mindenki igazán önmaga lehet, ahol nincs rejtőzködés, képmutatás, és ahol mindenki egyszerre tanuló és tanító - hangoztatta.
    Azt is mondta: a család válsága az igazság válságának következménye. "Nemcsak nem tiszteljük az igazságot, hanem dühösek is vagyunk rá" - fogalmazott.
    Az igazság, az alapvető értékek relativizálásának folyamatában a család állandó támadásnak van kitéve. E támadások egyik legrafináltabb módja a család "megsokszorozása", annak állítása, hogy sokféle család létezik.
     A politikusok megpróbálják újra feltalálni a családot, ahogy megtették az emberi természettel, a tudománnyal vagy a nemzettel. Ezért fontos a családról folytatott vita, az igazság kimondása akkor is, ha ezért fundamentalistáknak bélyegeznek - tette hozzá Jaime Mayor Oreja.


Lap tetejére