RSS Feed

A magyar bor megint szép lesz

Dalia László - 2021. 09. 23. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A magyar bor megint szép lesz

A borászok jó termésre számítanak, az időjárás a villányi, szekszárdi, tokaji és egri dűlőkben is kedvezett a szőlőnek. Amúgy most a fehér borok a népszerűbbek. Viszont rossz hír, hogy a pincék még tele vannak a tavalyi borokkal, miután sok étterem bezárt a pandémia miatt és többségük egyelőre ki sem nyitott. Világszerte újabb ültetvényeket alapítottak az utóbbi években, így a konkurencia is erősebb lett.

A magyar borok sokak szerint túlárazottak, s ez mindenképpen igaz a prémium borokra. és miközben egyes villányi borászok szerint emelni kéne a bor árát, a boltok polcain egyre több akcióval találkozunk, hiszen a piac másképp ítél. És ugyan már tavaly eltűntek az olasz, spanyol, francia közepes árfekvésű borok, ez a magyar borokon aligha segít. A minap például elvétve találkoztam Tempranillóval, miközben két-három éve még többféle volt a dohány boltokban is. Ugyanez igaz az olaszokra, ezt a hiányt a Varga és Csányi borok aligha tudják pótolni. Az akcióknak hála, viszont már ezer-ezerkétszáz forintért Bock, Tiffán, Gere, Polgár borokat is kapunk. Ha viszont egy határral odébb utazunk, Ausztriában akció nélkül is már 3 euróért kiváló olasz, francia, spanyol márkákat vásárolhatunk. Hogy is van ez?

Egyszer egy szekszárdi borász magyarázta el nekem, hogy miért olyan drágák a magyar borok és miért vehetünk olcsóbban külföldieket. A felkapott magyar boros gazdák éttermet, panziót, szállodát építenek és Mercedesszel vagy BMW-vel járnak. Az olasz borász beéri az Opellel és a pénzét a borba öli. Igaz, ott kegyetlen konkurencia van és nem lehet elintézni, hogy a vetélytársakat ne engedjék át a határon. Nem nagyon tudtam vele vitatkozni, különösen azután, hogy több olasz kereskedőtől hallottam, hogyan fúrják itthon az importot. Ez manapság még inkább igaz lehet a boltok kínálatából ítélve. 

A magyar bor külföldön sem igazán versenyképes, hiszen a tokajit kivéve nem ismerik, s a boltokban sem számíthat nagy sikerre, hiszen mennyiségben sem tudja felvenni a versenyt. A villányiak például, Csányit kivéve, legfeljebb éttermeknek tudnak eladni. És ez igaz a többiekre is, hiszen Vargát kivéve nem képesek több millió palackot megtölteni. Ez van. Az agrár minisztérium egyelőre még odáig sem jutott el, hogy felmérje az ágazat gyenge pontjait. A minap Etyeken a miniszter azt találta mondani, hogy a pezsgőkészítés lehet a jövő. Hát, ez stratégiának elég gyenge ötlet.

Fotó: Attila Molnár
Lap tetejére