RSS Feed

Egy kapura játszunk

Dalia László - 2021. 09. 10. 8:00:21 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Egy kapura játszunk

A magyar labdarúgó válogatott, amely az EB óta fürdött a dicsőségben és mindenütt azt emlegették, csak tíz percen múlt, hogy nem jutott tovább, most egymás után három meccsen játszott kiábrándítóan. Azt is írhatnám, hogy leszerepelt.És még nem is túloznék, hiszen Rossi mester és Szalai csapatkapitány ugyanígy látta.

A szövetségi kapitány az Andorra elleni meccs után őszintébb volt, mint amit elvárhattunk. Ő is azt látta, amit a nézők és nem is próbált szépíteni. Egy szétesett csapat játszott, amely elöl-hátul rengeteget hibázik és majdnem döntetlenre hozta a szerény képességű Andorra elleni meccset. A magyar csapat legjobbja egy újonc, a Dallasban focizó Schön volt. És ezek után Rossi nem legyintett, hanem kőkeményen kitálalt.

"Az első fél óra után azt hihettük, eldőlt a mérkőzés. Utána elfelejtettük, hogy taktikailag mit kell tenni. Nem lehet négyszer-ötször úgy eljutni a tizenhatosra, hogy nem tudjuk értékesíteni a helyzeteinket és a szép megoldást keressük. Az nem megy, hogy ennyi hibát követünk el az ellenfél tizenhatosánál. Ezeket meg kell beszéljem a játékosokkal. Tisztáznom kell, ki az, aki hajlandó végrehajtani, amit kérek, akár taktikailag, akár hozzáállásban."

Fölöttébb szokatlan, hogy egy kapitány ilyen őszinte, hiszen mi a győzelmek után napokig, hetekig ünneplünk, a vereségeket pedig besuvasztjuk egy fiókba, mentségeket mindig találunk. Hajdan nagy balhé volt, amikor előbb Szalai, majd Huszti is kifakadt, hogy ez a válogatott nem válogatott. Aztán jöttek jobb kapitányok, mint Dárdai és Storck, majd Rossi. Egyikük sem alkudott meg, de hát nem is rajtuk múlik, hogy nincs hátország. Negyven éve nem lépünk előre egy tapodtat sem, pedig most van pénz, stadion és politikai hátszél is.Ám a. Szakma mit sem fejlődött, a több száz milliárdos akadémiák még egyetlen válogatottat sem adtak.Sallai, Szoboszlai, Schön, Szalai Attila kint nevelkedtek.Hivatkozhatunk rájuk, de épp olyan nevetséges volna, mint Karikó Katalinra ráfogni, hogy "a jövőt a magyarok építik".

Szalai Ádám pedig még rátett egy lapáttal Marco Rossi nyilatkozatára, tehát ezek után már senki sem beszélhet mellé.„Szörnyű volt, óriási köszönet azoknak, akik kilátogattak és ezt végignézték! A labdával való játékunk borzalmas. Teljesen mást terveztünk egy ilyen Eb után. Az angol és az albán meccs után úgy voltunk vele, hogy csak három ponttal maradunk életbe, hogy egyáltalán vébéről beszélhessünk. Az egyetlen pozitívum, hogy ezt megszereztük.” Ámen.

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére