RSS Feed

Para

Csontos Tibor - 2021. 09. 05. 8:00:24 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Para

Nincsenek bódító hozsannázások, megszokott médiafigyelmek, itt még csak nem is a pénzről szól minden. Sokkal inkább a hátrányos helyzetből elért, olykor emberfeletti teljesítményről, a fogyatékkal élő testben lakozó ép lélek megmutatásáról. Legalábbis mindennek a bizonyítani akarásáról és az ép embereknek szóló üzenetről: Mi is itt vagyunk! Itt vannak köztünk, egy olyan társadalomban, amely nem fordít kellő figyelmet a fogyatékkal élőknek. Akiknek igazi ikonjai a paralimpikonok.

Nem lehet meghatottság nélkül nézni a tokiói paralimpiai versenyszámok küzdőit. A paralimpiai játékokon ugyanis nem csupán a centiméterekért, a másodpercekért, a találatokért, a pontokért folyik a küzdelem. A paralimpikonok a hitük, akaraterejük megmutatásáért is küzdenek, a saját maguk, a sors, az önhibájukon kívüli betegségeik adta helyzetük elfogadtatásáért is. A paralimpia nézői számára talán ezért is értékelődnek fel és számítanak emberfeletti csúcsteljesítménynek az eredményeik, s egyáltalán a részvételük paravilágversenyen. Melyekre ugyanúgy készülnek, edzenek, mint ép sportolótársaik a négyévenként nyári olimpiai játékokra. Ugyanolyan doppingvizsgálatokon vesznek részt, s ugyanúgy megszenvednek, megizzadnak a legkisebb javulást is mutató eredményekért.  

Egyes versenyszámokban a versenyzőket leleteik és fizikai állapotuk alapján orvosi bizottság kategorizálja. Nincs könnyű dolguk, hiszen figyelembe kell venniük a fogyatékosságot okozó sérülést és azt is,hogy ez milyen mértékben akadályoz valakit  a verseny közben. A parasportolók teljesítményének más az akusztikája, mindig hordoznak egyfajta érzelmi pluszt eredményeik csodálói számára is. Ez az érzelmi plusz azonban nem szánalmat jelent, hanem a hitük, az akaraterejük messzemenő elismerését. Nem véletlenül mondják, hogy ennek az érzelmi többletnek, egyáltalán a sportnak milyen jó hatása van a fogyatékkal élőkre és családtagjaikra.

 Emlékszünk például a tokiói paralimpia első aranyérmét párbajtőr egyéniben megszerző Veres Amarilla felhőtlen örömére, midőn rokonszenvesen kijelentette, hogy az ő sikere igazi csapatsiker. Emlékszünk az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmét „sirató” könnyeire,majd arra a mosolyra és elszántságra, mellyel kijelentette,hogy még többet fog dolgozni, edzeni, mert a legjobb szeretne lenni. Szvitacs Alexa sportkarrier előtt állt, mígnem egy toxikussokk miatt amputálni kellett a bal alkarját és valamennyi lábujját. Különös kíváncsiság lesz úrrá a paralimpiai versenyszámok nézőin, akik óhatatlanul is szeretnék tudni egy-egy versenyző személyes sorsát, betegségének történetét. Hogy azután még inkább elismerően csettintsenek. S persze itt van a távolugró Ekler Luca, aki Tokióban saját világcsúcsát kétszer is megjavítva nyert aranyat, ő három éve kapott stroke-ot, baloldala lebénult, de a gondos ápolásnak köszönhetően a történteknek csupán a balkézfején viseli nyomát.

 A paralimpia szót a görög para és az olimpia szavak összetételével alkották meg, hogy kifejezzék a”nagy” olimpiával való kapcsolatot és a többi fogyatékossal való összetartozást. Ezt az elnevezést 1988-ban, a szöuli olimpián használták először. A paralimpián azok az országok teljesítenek a legjobban, melyekben nagyobb az esélyegyenlőség és elfogadottabbak a sérültekés a fogyatékosok: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína, Japán. Ezekben az országokban a nézőterek is megtelnek a parasportok rendezvényein. S még valami. Nálunk 2004-ben, 2008-ban és 2012-ben a paralimpiák érmesei ugyanakkora pénzdíjazásban részesültek, mint az ép nyertesek. Azóta csupán feleannyit kapnak, így amíg a „rendes”  olimpiai aranyéremért 50 millió forint jár, a paralimpia legfényesebb érme huszonöt milliót ér. Magyarországon a fogyatékossággal élők változatlanul kívül vannak az ép társadalmon, a rájuk fordított figyelem és pénz is kevés.

 



Fotó: -a-
Lap tetejére