RSS Feed

Augusztusi bosszúságok

Mogyorósi Géza - 2021. 08. 18. 8:00:47 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Augusztusi bosszúságok

Közép-Európa legnépesebb államában szövetségi választásokat tartanak az ősszel. Német ismerősökkel beszélgetve, hallom, hogy szinte senki nem döntötte még el, hogy melyik pártra voksoljon. Csak azt, hogy melyik politikai tömörülést, személyt utasítja el.

Van akit a drága üzemanyag hergel fel, másokat a Vonatvezetők Szakszervezetének (GDL) augusztusi sztrájkja, mely nem csak a vasúti közlekedést bénította meg, hanem például a berlini S-Bahn forgalmát is. Pár nappal azután, hogy becsöngettek a fővárosi iskolákba. Ahol egyelőre a diákoknak arcmaszkot kell viselniük. S tavaly január óta nincs egységes stratégia arra, hogyan lehetne megóvni az ifjúságot a koronavírus-járvány újabb hullámaitól, variánsaitól?

Amikor e sorokat írom Németország lakosságának már közel 60 százaléka duplán oltva van. Ám a vakáció miatt sokan „elfelejtették” magukat először/másodszor injekcióztatni, noha időpontot kaptak! Szérum pocséklás, miközben a (még) Angela Merkel vezette kormány szinte könyörög a polgároknak, hogy védekezzenek az {NSZK-ban eddig már 92 ezer emberéletet követelő} kór ellen. Sajnos több magyar, de főleg német ismerősöm van, aki eddig ellenállt a buzdításnak Berlinben. Sőt komoly tüntetések is voltak e nyáron az – egyelőre nem kötelező – oltások ellen. Demokráciába belefér!

A szeptemberi alsóházi vokscsata valódi és hamisított plakátjai elárasztották már az EU legnépesebb államát. Nincs ez másként Budapest testvérvárosában sem. A 3,8 milliós metropoliszban ráadásul a hó utolsó vasárnapján önkormányzati választásokat is tartanak. Főleg a lakásmizéria és az autós ellenes, parkolóhely likvidáló, bringa mániás politikája miatt szavazok majd a jelenlegi vörös-vörös-zöld szenátus ellen. Más a tészta országos szinten, ahol a távozó kancellárnő utódját keresik. Akinek szimpatikus Merkel pártja a CDU, az a kereszténydemokraták jelöltjét jobbára siralmasnak tartja. Fordított a helyzet a nagykolaíciós partnernél, a szocdemeknél. A bő másfélévszázados múltra visszatekintő SPD támogatottsága augusztusban 20 százalék alatt van, mközben kandidánsa, Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszternek drukkolnak a legtöbben. Logikus lépés is lenne, hogy alkancellárból kormányfővé koszorúzzák a – Merkelhez hasonlóan hamburgi születésű és higgadt, szerény – férfit! De ehhez lesz még pár szavuk/szavazatuk a Zöldeknek. Akiket ellenfeleik nem ritkán „ökofasisztának” neveznek. Hiszen a klíma katasztrófára hivatkozva a jellemzően autóstársadalomként szocializálódott német adófizetőket egyre erőszakosabban a drótszamár felé terelgetik. Ám jómaguk túlmotorizált szolgálati limuzinokkal suhannak, s csak akkor patannak nyeregbe, ha sajtófotós van a Reichstag közelében. Netán kortes hadjáraton puhítják a népet. A liberálisok (FDP) és a Németországnak alternatívát kínáló Afd más nótát fújnak, ám táboruk így is csak 10-10 százalékos. A posztkommunista Balosok pedig - hatvan esztendővel a berlini fal felhúzása után - még kevesebb voksra számíthatnak szeptember 26-án, a szövetségi/fővárosi urnacsatákon.



Fotó: -a-
Lap tetejére