RSS Feed

Utazás a nyelvem körül

Dalia László - 2021. 06. 28. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Utazás a nyelvem körül

Karinthytól nem szégyen címet lopni, bár az én utazásom talán rövidebb lesz, így a nem egy regényt. Egy nyelvduzzanatot szenvedtem meg, amely maga is különleges és bár az operáció maga nem egy bonyolult művelet, de miután szövetmintát is vettek, s mélyen belevágtak a nyelvembe, utóbb maga a nyelv is csúnyán megduzzadt, épphogy levegőt kaptam.

Nem tudták az orvosok sem, hogyan keletkezet a duzzanat a nyelvem közepén, ugyanis miután egy hét után sem múlt el, nekik is megmutattam. A VI. kerületi szakrendelőből küldtek a Mária utcai utcai ambulanciára, egészen pontosan a SOTE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika ügyeletére, ahol sokan voltak, de viszonylag gyorsan haladtam előre, mert három orvos is rendelt. A doktornő rendesen kikérdezett betegségekről, dohányzásról, alkoholról, kávéról, szóval minden kockázati tényezőt figyelembe vett, sőt felküldött egy fogröntgenre is. Miután azt is kizárta, odahívta a főorvosnőt, aki megerősítette, hogy ez bizony daganat, majd fancsali képemet látva, duzzanatra helyesbítette, s hozzátette, hogy szükség van a szövettani vizsgálatra. Na, ehhez érettségi sem kell, hogy tudjuk, az már kétesélyes, nevezzük a kinövést bárminek. Átkísértek a Traumatológiára, ahol péntek dél lévén, nem volt nagy forgalom. Az ottani doktor közölte, leveszi a pulit és egyúttal szövetmintát is.  Ezután viszont fájdalmas részek következtek, az állkapcsomba adott injekció még tűrhető volt, de amikor átszúrta a nyelvemet, az borzasztóan fájt. Hiába kérdeztem, mi okozhatta a daganatot, ő sem tudta, ellenben megnyugtatott, hogy miután kicsi volt, s időben jöttem, pozitív szövettani eredmény esetén is kezelhető lesz. S amikor azt kérdeztem, lehet-e köze a covid injekcióhoz, amelynek második dózisát két hete kaptam, ingatta fejét, hogy ilyen mellékhatásról eddig nem hallottak.

A kálváriám, vagy ha úgy tetszik, az utazásom ezután következett. Hazamentem, a azzal az orvosi útravalóval, hogy ehetek, ihatok bármit. Elmondtam, hogy nekem a számban voltak véralvadási gondjaim, két foghúzás után, s harminc éve a Haematológiai Intézetben megállapították, hogy amúgy nincs problémám, csak a nyálban van egy anyaga, ami akadályozza a véralvadást. Ezért 3 napig csak szívószállal ehettem. A mostani orvos épp a szívószáltól tiltott el, s közölte, hogy nem lesz probléma, szorosan összevarrta a sebet. Enni nem is tudtam, nagyon fájt a nyelvem, beszedtem életem első fájdalomcsillapítóját. Aztán estére úgy bedagadt a nyelvem, hogy már a nyálamat sem tudtam lenyelni, sőt beszélni sem. Hajnalig valahogy kihúztam, aludni nem tudtam, hol a tévét néztem, hol meg járkáltam fel-alá a házban. Reggel ránéztem a netre, de szombaton nincs szájsebészeti ügyelet. Beautóztam a Mária utcába, hiszen egy kórházban talán szombaton is van ügyeletes orvos. A portásnak leírtam egy papírra, hogy tegnap itt műtöttek, s baj van. Mondta, hogy menjek az ambulanciára, kerít egy orvost. Leültem a folyosón és kiderült, hogy bár nincs ügyelet, ellátnak beteget, mert hamarosan két másik is érkezett. Persze, ez a jobbik eset, ha az is működik, ami nincs.

Húsz perc múlva jött egy orvos, utóbb megtudtam, hogy dr. Dora Ákos, s megnézte a nyelvem. Felnyitotta a sebet, egy-két varratot kiszedett és megállapította, hogy bevérzett. Megkért, hogy várjak addig, míg megnézi a két másik beteget, majd felmegyünk az osztályra. Így is történt. Konzultált a főnökével, majd felvettek az osztályra. Mindez öt perc alatt történt, míg kitöltöttem egy két-papírt, elkérte a védettségi igazolványom és egy gyors tesztet is elvégeztek. Elfoglalhattam egy üres szobát, majd a doktor újra kezelésbe vett, kitisztította a sebet és újra bevarrta. Alig értem a szobába azonnal rám kapcsolták az infúziót, amiből két adagot kaptam, majd szteroidot, véralvadás segítő szert és végül fájdalomcsillapítót. Megmérték a vérnyomásomat, amely a szokásos 110-120 helyett 152 volt, a cukrom viszont a 6.2-vel hozta a formáját. Lassan elmúlt a szédülésem, s. hőhullámok is elhagytak. Ideális volt minden, az orvosok és nővérek hihetetlen empátiával kezeltek, fél óránként rám néztek, érdeklődtek, hogy változott-e valami, kapok-e levegőt, nem zsibbad-e a nyelvem. Igaz. az osztályos orvosnő megijesztetett, ha továbbra sem tudok nyelni, gyomorszondával fognak táplálni. Biztattak, hogy próbáljak nyelni, mert a szervezet hárít, a könnyebb utat választja. A SOTE klinika szájsebészeti osztályon nyomokban sem létezik az a tétel, hogy a feudális magyar orvostársadalomra az a jellemző, miszerint  az orvosokkal nem lehet kommunikálni, nem válaszolnak a betegek kérdéseire és nem kíváncsiak a panaszaikra, tapasztalataikra sem.

Persze, másutt, más van. Tudom. S addig, míg a miniszterelnök csak a kórházi folyosók kifestését ígéri meg, ez nem is változik. Az Európai Unió ugyanis csak a vidéki kórházaknak juttat támogatást, a Pest megyeieknek és Budapestnek nem, mert azok túl fejlett régiók. Viszont, ha azt az 1300 milliárdot, amit a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonalra és a Fudan Egyetemnek szánt, megkapnák a kórházak, s telne műszerekre, berendezésekre, bizonyosan több orvos és ápoló maradna itthon és a pályát sem hagynák el oly sokan.
Az utazás folytatódik, pénteken majd kiszedik a varratokat és mellesleg megtudom a szövettani eredményét.  ha pozitív lesz, akkor az utazás még sokáig fog tartani, ha nem is jutok el a Karolinska Intézetbe.


Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére