RSS Feed

Új helyszínnel tér vissza az Alpárfeszt

M. A. - 2021. 06. 11. 17:16:33 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Új helyszínnel tér vissza az Alpárfeszt

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a nyár nem marad el, így itt az ideje, hogy az ország legzöldebb és legundergroundabb bulija is bejelentkezzen: új helyszínnel, és a tavalyi elmaradt parádét pótolva idén egy bónusz nappal ünnepli a szabad szezont a tiszai régió kedvenc kisfesztiválja.

Az antimainstream zenei összejövetel 2021-ben sem változtat a minőségi szubkulturális menün: a reggae-től a funk muzsikán át egészen a fúziós- és modernmetal produkciókig,  mindenféle izgalmas stílussal lazulhatsz a négynaposra nyújtott feszten. Ráadásul már a közel 40 fellépő listája is hivatalos: sokak között például a LAZARVS, a Volumefeeder, a Baron Mantis, a Don Gatto, és a Kies zenekar trackjei izzítják majd a levegőt.

 

Az Alpárfeszten az együttesek mellett évről-évre egyre komolyabb hangsúlyt kap a bolygóvédelem is. Egyik első hazai fesztiválként ugyanis az Alpárfeszt crew már évek óta kitiltotta a PET palackokat a buliból, a piát pedig kizárólag újrahasznosítható poharakba mérik majd ezen a nyáron is.

 

Bár a Tisza-parti chill-élmény és az Alpárfeszt - mint brand - örök, de a szervezőkön kívülálló okokból a fesztivál idén már nem a sokéves törzshelyén, hanem a lakiteleki autós kempingben várja majd a közönségét. A rendezvény a hatályos kormányrendeleteknek megfelelően, kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható!

 


 


 

 

 


Fotó: Bako Studió
Lap tetejére