RSS Feed

Péni vesszőfutása

Dalia László - 2021. 05. 25. 8:00:19 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Péni vesszőfutása

Az indiai világkupán szétesett a magyar csapat, nem is indultak el a versenyzők ellentétei miatt a csapat versenyen. A nemzetközi sportlövő világ a magyarokon röhögött, s joggal tette. A magyar szövetség vezetőinek aznap kellett volna lemondania. Nem tették, s azóta kiderült, hogy már évekkel ezelőtt menniük keleti volna, hiszen a sportágban háborús állapotok uralkodtak.

A történet már-már hihetetlen. Péni István sportlövő vérében doppingszert találtak. Kiderült, hogy a D-vitaminban volt az amúgy doppingolásra alkalmatlan szer, hiszen a Furoszemid inkább rontja a teljesítményt. Péni nem is volt jól a világkupán, hasmenése volt, s nem tudott rendesen táplálkozni. És amikor a végére jártak, hogyan került a szer a szervezetébe, kiderült, hogy az egyik versenyzőtársa, Didi Péter a szállodai szobájában járt és ott tartózkodott 45 percig. Amikor a szövetség elnöke utóbb megkérdezte, hogy kinek a megbízásából járt ott, kitől kapott kulcsot a szobához és mit művelt ott 45 percig, nem válaszolt. Szerencsére a nemzetközi szövetség elfogadta, hogy szabotázs történt és Péni elindulhat az eszéki Európa Bajnokságon.

Az előzmények is félelmetesek. Péni elmondása szerint 2015 óta, tehát az első eredmények után  zaklató sms-eket, e-maileket kapott és a lőtéren sem hagyták békén, s már a Riói olimpia előtt is megnehezítette felkészülését a riválisa. Ezerszer jelezte a szövetségnek, hogy már nem bírja a zaklatásokat, de semmi sem történt. Nem tettek semmit, csak azt tanácsolták, hogy ő az okosabb, kerülje el az ellenfelét. Ő pedig elfogadta, soha nem fordult a nyilvánossághoz. S most megtörtént, amely a magyar sport történelemben is példátlan mindez egy gyenge, alkalmatlan szövetség hibája. A nemzetközi mezőnyben évekig ferde szemmel néznek majd a magyar sportlövőkre, hiszen úgy tűnik, náluk minden megtörténhet és annak az ellenkezője is.

Sok furcsa történet kering a magyar sportban, s tanúi vagyunk, amikor sportági szövetségek a nagy jólétben is képesek tönkre menni, milliárdokkal eladósodni. Van egy sportmániás miniszterelnök, aki számolatlanul önti a pénzt a magyar sportba és lám hol az eredmények maradnak el, hol meg olyan erkölcsi mélységekbe zuhan egy-egy sportág vezetőstől, versenyzőstül, hogy a kívülállók is elszégyellik magukat.

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére