RSS Feed

Új szótár

Regös István - 2021. 05. 12. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Új szótár

Az egész világot megváltoztatta ez a súlyos, ragályos, gyorsan terjedő betegség, amit koronavírusnak neveznek. Teljesen új szótár született, például: pandémia, melynek jelentése a Wikipédia szerint: "Olyan fertőző betegség okozta járvány, amely sok embert fertőz meg nagyon nagy területen, akár több kontinensen, vagy világszerte.”

Ismerjük a tesztelést, a gyorstesztet és a még megbízhatóbb tesztet, a torokból és orrból vett mintával. Ma már egy telefonbeszélgetés is úgy kezdődik: Hogy vagy?

Megtöltötték a híradókat

A híradók önálló rovatot kaptak, amely a pandémia helyzetéről szól. Megtanultuk napra pontosan követni, hogyan emelkedik az áldozatok száma, hány ember fertőződött meg, hányan fekszenek kórházban, azt is tudtuk mindennap, hány ember van lélegeztetőgépen. Nem beszélve arról, hogy Müller Cecília, ezt az eddig teljesen ismeretlen főorvos asszonyt már az egész ország ismeri, hiszen tőle tudtuk meg az összes adatot. Érdekes, hogy közszereplő lett. Eleinte nem is igazán fogadták el, de azóta akárki, akármit mond, ő lett az etalon, ha akartad, hittél neki, ha akartad, nem. Azt kérdezted magadtól, tudunk-e jobbat? Tudunk-e megbízhatóbbat? Hiszen ő van ott éjjel-nappal, nem is tudom, hogy bírja ezt a munkát.


Ne félj, de figyelj!

Kialakult egy reflex, szinte akaratlanul féltünk egymástól, már ott is hordtunk maszkot, legalábbis sokan, ahol nem kellett volna. Eluralkodott a jobb félni, mint megijedni. Megjelentek a rémhírterjesztők és összecsaptak azokkal, akik elbagatellizálták a vírus támadását. Megtanultunk többet otthon lenni, megtanultuk elviselni a veszélyhelyzetet. Kialakultak a kasztok, pontosabban az oltási kasztok, melyekben így kezdődtek a kérdezősködések: Milyen vakcinát kaptál? Voltak, akik csak Pfizer-vakcinát fogadtak el. A kínai és az orosz vakcináról valamiért elterjedt, hogy nem elég biztonságosak. Nagyon erős propagandával és magyarázkodással azonban végül is előre kerültek ebben a vakcinaversenyben és ma már sokan ezeket is elfogadják. Rájöttünk, hogy nem vagyunk szakemberek, mindenféle magyarázatot találhatunk, melyek ellenkezőjét is elfogadhatjuk.


Az egészségügy és a vizsgák

És az egészségügy. Elképesztő sokat tanult az ország, főleg azt, hogy mire képes az ember. Kiderült, hogy egyre fegyelmezettebbé tudunk válni, akik pedig nem tartották be az előírásokat, azokat figyelmeztették, alig kellett hatóságilag intézkedni. A portástól a professzorig mindenki sokszorosan kivette a részét a kórházi ellátásból, csoda, hogy bírták. Gyakran elmondták, hogy ezt nem lehet sokáig csinálni, alig kaptak levegőt és a pandémia meg is tépázta a világot. Nem merem kimondani, hogy győztünk, de azt igen, hogy ez az undok, mérgezett egér beszorult az egérlyukba. A pandémia számai naponta csökkennek. Megtanultuk, hogy segítsünk egymáson, az egyedül élőknek segítettek a szomszédok, a kilincseken szaporodtak a csomagok, a legtöbben segíteni akartak másokon. A sok rosszindulat elenyészett, helyükbe a bátor segítség lépett. Új szótár, új viselkedési formák és normák, még a nagyon rosszban is megtaláltuk a jót. Azt, hogy felelősségteljesebben éljünk, a félelem helyett lépjen be az óvatosság és várjuk azt a percet, amikor a világszervezetek bejelentik végre, hogy ez a borzalmas kór egyelőre némává vált. De ne legyünk könnyelműek!


Fotó: mix
Lap tetejére