RSS Feed

A magyar átok

Dalia László - 2021. 04. 30. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A magyar átok

Nemrégiben megjelent egy amerikai tanulmány, miszerint a a covid-vírus valóban nagyon veszélyes azokra, akiknek magas a cukruk, vérnyomásuk, de a túlsúly mindennél ártalmasabb, a zsírszövetből nehezen talál ki. És bár efféle felmérés talán még nem is készült, de az ismerőseim körében valóban ezt igazolta vissza az élet vagy inkább a halál.

Most írta egy kolléga, hogy micsoda balga világban élünk, minden a korona-vírusról szól, pedig sokan azért halnak bele, mert már egyébként is betegek voltak, nem vigyáztak magukra, hagyták eluralkodni magukon a betegségeket. Túl sokat dohányoztak, ittak, ettek és nem nagyon mozogtak, nem törődtek eleget az egészségükkel. És persze művelt kollégám még nem is hivatkozott a túlsúlyra, nem olvashatta a tanulmányt, pedig ez aztán a magyar átok. Elhízásban világbajnokok vagyunk, állítólag minden dagi-listán dobogósnak számítunk, csak ezzel nem nagyon dicsekszünk. És cipelünk más súlyokat is, szörnyű betegségeket, miután rosszul élünk. Az újságokban ugyan van Életmód rovata, a neten is töméntelen tanáccsal szolgálnak a celebek és influenszerek, de sokan el sem olvassák, vagy legyintenek, hogy kinek telik most gyümölcsre és ugyan mikor volna ideje futni vagy fitnesz terembe járni. 

Ja, és a másik oldalon ott áll, vagy inkább haldoklik a magyar egészségügy, amely filléres gondokkal küzd, műszerei sincsenek, hallottam már olyan történeteket, hogy egy vezető kórházban az orvosok dobták össze a pénzt, hogy ne 40 éves fogókkal kelljen operálni.  A kórházak belülről szörnyen néznek ki. Egyébként kívülről is. Minek is leplezni, ami nincs. Egyszer majdnem kaptak pénzt a folyosók és kórtermek kifestésére, de azt is elvitte a cica vagy inkább a vadászati világkiállítás vagy a Moto GP pálya. A  magán egészségügy persze virul, ott két hét alatt megvesznek egy lézert, mert olyan díjakkal számolnak, hogy telik rá. Könnyű úgy gazdálkodni, hogy kimazsolázzák a betegségeket, csak azt vállalják, amelynél nincs kockázat.

Akárhogy is ragozom, a korona-vírusban nem haltak volna 28 ezren bele, ha jobb a magyarok egészsége és jobb az ellátás. Ez ilyen egyszerű. És ezt sem foghatjuk egyetlen kormányra, bér az utóbbi tíz évben elherdált ezermilliárdokból bőven telt volna az egészségünkre. Ám az nem olyan látványos, mint stadionokat építeni, múzeumokkal beépíteni a Városligetet vagy felköltözni a Várba. Az meg már a mi bajunk, vagyis vétkünk, ha mindig olyanokat választunk, akik még az egészségünkkel sem törődnek.

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére