RSS Feed

Egy korsó sör

Dalia László - 2021. 04. 27. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Egy korsó sör

A miniszterelnök péntek reggel ismét bejelentette, hogyan döntött járvány ügyben, s a 4 millió beoltott utáni nagy nyitást, vagyis hogy a színháztól a strandokig majd minden megnyílik, csak védettségi igazolvány szükségeltetik. Ravasz húzás, így próbálja oltogatni az embereket, hogy válasszanak maguknak vakcinát, bár egyelőre csak a kínait ajánlgatják.

Senki nem mondhatja, hogy Orbán ne volna őszinte, mert nem bonyolódott hosszas magyarázkodásba, nem sorolt fel tucatnyi érvet, hogy miért nyit ki az ország, amikor még messze vagyunk a 60-70 százalékos átoltottságról, csak közölte, hogy most már ő is meginna egy korsó sört valamelyik teraszon. És lőn. Én nem láttam a felvételt, de azt mondják, hogy csak egy pohár volt a kézben, s az azért nem ugyanaz. Vagy visszafogta magát és úgy érezte, hogy az már ünneplésszámba menne, s bár nem számolja a halottakat, de mégis, vagy a háziorvosa óvta a folyékony kenyértől, hiszen így is komoly súlyfeleslege van.

Pedig volna oka ünnepelni, hiszen mostanában nagyszerű bejelentéseket tettek politikustársai. Lázár közölte, hogy Orbán örök, Gulyás meg épp most mondta, hogy Magyarország modellértékű demokrácia. Legszívesebben többször is leírnám e nagyszerű híreket, nehogy elsikkadjanak, mert olyan feledékeny ez nép. Szerencsére olyan sok közszolgálati adónk van, hogy jól tudjuk, folyamatosan érkeznek a kínai és orosz vakcinák. A Pfizerről meg az AstraZenecáról semmit sem hallunk, csak hogy Brüsszel mindig késik. Szerencsére a bátorság nem hagyja el ezt a remek, független sajtót. Ma már azt is közölték, hogy a kínai vakcinától kevesebben halnak meg, mint a Pfizertől. Reklámnak nem rossz, csak nehogy bepereljenek az amerikaiak, mert akkor ki fog fizetni. Ja, az állam. Viszont lehet a központi adminisztrációban egy-két hülye is, mert ha így van, akkor miért Pfizerrel oltják be a kismamákat és a szoptatós anyákat valamint a pedagógusokat?

A sebtében összedobott táblázatot, amely a kínai vakcina dicsőségét zengte, több szakértő is olvashatta, de senki nem mert vele vitába szállni, szerencsére Karikó Katalin tud magyarul és elég világosan megfogalmazta, hogy ez az igazi álhír, mert „még kutatónak sem kell lenni ahhoz”, hogy valakinek feltűnjön, a táblázatban egymás mellé rakott számok ebben a formában összehasonlíthatatlanok. Azt kellett volna feltüntetni, hogy Magyarországon 4 hónap alatt 100 000 idős, krónikus beteg emberből hányan haláloznak el az öregek otthonában, illetve krónikus betegséggel nem rendelkező 100 000 emberből hányan halnak meg 4 hónap alatt." Nos, ennyit a magyar kormány szavahihetőségéről.

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére